További menü

UNI in&out kiadványok

Az UNI in&out kiadványokkal szakítottunk azzal a hagyománnyal, hogy a felsőoktatásba igyekvőket tartjuk egyedüli célcsoportnak, arra alapozva, hogy a felsőoktatási intézmények minden évben novembertől következő év februárjáig bombázzák hirdetéseikkel, tartalmaikkal a diákokat. Azt gondoljuk, hogy az egyetemi hallgatóknak éppúgy szükségük van egy tematikus kiadványra, mint a felvételizőknek: őket munkaerőpiaci információkkal, elemzésekkel és interjúkkal tudjuk segíteni. Emellett gondolunk a felvételizőkre fél, egy évvel a felvételijük előtt állókra is, hiszen felkészültségüket, tudatossági szintjüket nagyban erősíthetjük, ha korábban érjük el őket az orientáló tartalmakkal.

Az érintettek (egyetemek, tanárok, felvételizők, egyetemisták, végzősök és szüleik) tehát egész évben igénylik azt a fajta kommunikációt, amit ma sehol máshol nem találnak meg. Elsősorban szakmai, piaci és hallgatóközpontú megközelítésben teszünk közzé tartalmakat a print kiadványokban és az online felületeinken is.

Azért, hogy ne csak az adott év végével lehessen megszólítani a valójában már a döntés küszöbén állókat, hanem a 3. éves (11-ikes), orientálható diákokat is tájékoztatni lehessen, portfóliónkban megtalálható nyári tematikájú kiadványunk, amely első alkalommal 2022 májusában jelent meg. Időszakos kiadványunk megszólítja az egyetemistákat is: nyári gyakornoki programok, pályakezdőknek szánt tanácsok segítik őket a munkaerőpiacra történő kilépés folyamatában.

Tartalmi felépítés

Interjúkat készítünk a felsőoktatás érintettjeivel, szereplőivel:

  • • Állami, minisztériumi, finanszírozási szereplőkkel
  • • Adott szakok vezető egyetemi szakembereivel
  • • A képzési területhez kapcsolódó cégek hr- vagy első számú vezetőivel
  • • Az adott szakra járó, vagy frissen végzett hallgatókkal

Az intézményi és képzési területi rangsorokhoz az OH adatait (FIR, DPR AAE) és a Clarivate megoldásait használjuk fel, és az egyes képzési területek esetében szakirányú rangsorokat is készítünk. Az egyes képzési területi listákhoz kapcsolódnak a fenti interjúk.

  • • Megmutatjuk, hogyan (hány ponttal) lehet bejutni ezekre a szakokra
  • • Milyen eredményekkel jutottak be az adott képzési területre, szakra a hallgatók
  • • Az adott képzésen milyen nemzetközi eredményei vannak az oktatóknak, kutatóknak

Többezer példányban jut el a legrelevánsabb helyekre:

  • középiskolákba (a tankerületekkel egyesével megállapodva a gimnáziumok 11 és 12. évfolyamaiba osztályonként 2-5 példány jut el), szakképző centrumokba, partnereink rendezvényeire,
  • nagy fiatalokat célzó kiállításokra, fesztiválokra (Educatio, EFOTT, MCC Feszt, Brain Bar), a Relay és Inmedio hálózataiba, valamint elektronikus értékesítő pontokra, mint a Libri.hu és a Laptapír.hu.

A formátum és a hosszútávon is hasznos információk, a kiemelt, felsőoktatással kapcsolatos tartalmak arra ösztönzik az olvasóközönséget, hogy többször átnézzék, forgassák a kiadványt.

Az olvasók: fiatal célközönség (16-25), a felvételizők és családjuk, tanárok, egyetemek vezetői, munkatársai, végzős hallgatók, akik karrierlehetőségeket keresnek és azon vállalatok, ahol pályakezdők számára is kínálnak pozíciót.

Miért érdemes benne megjelenni?

Egyetemként népszerűsítheti:

  • • fontos szakokat, új, megújult képzéseket, egyetemi imázst, egyetemi várost
  • • kommunikációt, mentorprogramot, ösztöndíjakat, előnyöket
  • • kutatási eredményeket, duális képzési programokat, híres végzetteket

Vállalatként népszerűsítheti:

  • • gyakornoki programot, nyári munkát
  • • munkáltatói márkát
  • • saját képzést, duális képzési programot
  • • vagy akár B2C kommunikációban a fiatalokat célzó, általuk kedvelhető terméket

Diplomátszerzek.hu

A diplomatszerzek.hu oldalon 9 rovatban tartalmainkkal azoknak kívánunk segítséget nyújtani, akik felsőoktatásban szeretnének továbbtanulni. Mire érdemes figyelni az egyetem első félévében, évében, hogyan készülj fel, és egyáltalán mi alapján lesz jó a pályaválasztás. Mert mindenki tovább akar tanulni.

Az online felületeken megjelenő tartalmak jellemzően:

  • • interjúk
  • • egyetemek vagy szakközépiskolák, gimnáziumok fejlesztéseiről, eredményeiről, versenyekről szóló cikkek, riportok
  • • egyetemi és vállalati – a fiatalokat érdeklő – hírek
  • • pályázatok diákoknak, tanároknak, intézményeknek
  • • oktatásszakmai elemzések, kutatási eredmények
  • • tudományos munkák ismertetése (nyilvános PhD, TDK, OTDK)
  • • az egyetemi és középiskolai élet kihívásai, legjobb gyakorlatok bemutatása
  • • saját és releváns szakterületi kutatások ismertetése
  • • hallgatói önkormányzati élet, szakkollégiumi mozgalom bemutatása
  • • szórakoztató témák
  • • generációs társadalmi kérdések
  • • oktatási rendezvényekről, fesztiválokról tudósítás.

Rovatok

  • • Uni
  • • Én rangsorom
  • • Rangsorok
  • • Tudastár
  • • Munka
  • • Pénzügyek
  • • Példakép
  • • Kvíz
  • • Free

Rovatok bemutatása

  • • Uni
    Rovatunkban mindent megtalálsz az egyetemi képzésről, a felvételiről, a pontszámításról és az egyetemi életről.
  • • Én rangsorom
    A funkció regisztrációval lesz elérhető, feliratkozással: itt az összes rangsorunk elérhető lesz, amit testre is szabhatsz.
  • • Rangsorok
    Az UNIside saját és a világban elérhető, a hazai egyetemek szempontjából releváns rangsorok eredményeiről írunk itt. És persze a hazai egyetemek ezeken való szerepléséről.
  • • Tudastár
    Újdonságok az egyetemi tananyagban, az oktatásfejlesztésben, friss, tudományos felfedezések, tanulmányok, de mindezek előtt segédletek neked az érettségihez.
  • • Munka
    Pályaválasztási tanácsok, munkalehetőségek, tények, friss kutatások, jogszabályi kérdések a munka világáról és segítség az elhelyezkedésben, eligazodásban ami a gyakornoki programokat, diákmunkát vagy duális képzést érinti.
  • • Pénzügyek
    Hogy élj meg az egyetemi évek alatt? Milyen módszerek segítenek beosztani a pénzed? Hogy válj pénzügyileg tudatossá? Ebben segítünk.
  • • Példakép
    Interjúk sikeres vezetőkkel, művészekkel ismert és érdekes emberekkel, fiatalokkal, akik már elértek valamit és akik példaképként is szolgálhatnak a számodra.
  • • Kvíz
    Teszteld a tudásod: érettségi, műveltség, vagy humor? A hét több napján találkozhatsz fejtörőinkkel, hogy könnyebben menjenek a megmérettetések és tágítsuk a szemléleted.
  • • Free Érdekességek, programajánlók, kritikák. Az élet könnyed oldala, mert bár minden a tanulásról szól, lehet azt könnyedén is.

Szakmátszerzek.hu

Rovatok

  • • Mi leszek?
  • • Egészség
  • • Iskolák
  • • Kvíz
  • • Kikapcs
  • • Szakmák
  • • Munka
  • • Fősodor
  • • Videó

Rovatok bemutatása

A szakmatszerzek.hu weboldalon 9 rovatban átlagosan napi 2-3 új tartalmat publikálunk. A honlap indítása óta eltelt eltelt másfél év óta több mint 700 ezren keresték fel a szakmatszerzek.hu honlapját.

  • • Mi leszek?
    Szakmák, példaképek, sikersztorik, inspiráló történetek, jövőképek.
  • • Egészség
    Testi-lelki egészség, életmód, táplálkozás, munkavédelem, megelőzés és gyógyítás.
  • • Iskolák
    Oktatás-tanulás, tanárok-diákok, vizsgák, szakmai versenyek, ösztöndíjak, lehetőségek anyagi, lelki hatások.
  • • Kvíz
    Szórakoztató és edukatív fejtörők, rejtvények, kulturális, műveltségi és érettségihez kapcsolódó tesztek és kvízek. Publikált kvízeinket az indulás óta több ezren töltötték ki.
  • • Kikapcs
    Szórakoztató és könnyed tartalmak: programok, szépség, divat, zene és könyvek, humor.
  • • Szakmák
    Szakmák bemutatása, szakképzettség megszerzéséhez szükséges követelmények.
  • • Munka
    Munkavégzésről, szabályokról, lehetőgekről, bérezésről, foglalkoztatási formákról. Diákmunka, vállalkozás, jogi kérdések.
  • • Fősodor
    Szakpolitikai hírek, jogszabályi változások, elemzések, nemzetközi kitekintés, jó gyakorlatok.
  • • Videó Videós tartalmaink interjúk, montázsok, riportok, hangulatvideók eseményekről, fesztiválokról, kiállításokról.
További menü
Hamarosan...

Együttműködések a hallgatókért és az innovációért az Óbudai Egyetemen


Szerző: UNIside - 2025.12.06.

Energetika és digitalizáció – két terület, amely meghatározza Magyarország jövőjét. Az Óbudai Egyetemen stratégiai partnerek, az MVM Csoport és a Digitális Magyarország Ügynökség egyszerre erősítik meg az egyetem gyakorlatorientált képzését, kutatási együttműködéseit és hallgatói programjait. A partnerségek egyszerre jelentenek szakmai támogatást, kutatási lehetőséget és biztos szakmai utánpótlást. A cél: a következő mérnök- és informatikusgeneráció versenyképes felkészítése.

Valós ipari tapsztalat az egyetemi években is

Az együttműködés első évfordulóján újabb mérföldkőhöz érkezett az MVM Csoport és az Óbudai Egyetem stratégiai kapcsolata: a vállalat 450 millió forintos támogatással járul hozzá a gyakorlatorientált mérnökképzés fejlesztéséhez és az ipar-egyetemi kutatás-fejlesztési projektek bővítéséhez. A november 28-ai eseményen a felek közösen tekintették át az elmúlt év eredményeit, és kijelölték a továbblépés fő irányait.

Mátrai Károly, az MVM Csoport vezérigazgatója – aki az Óbudai Egyetem díszpolgára is – úgy fogalmazott: a támogatás egyértelmű üzenete, hogy a vállalat hosszú távra tervez az egyetemmel. Kiemelte: „számítunk az egyetemre, számítunk a hallgatókra”. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt év közös munkája stabil alapot teremtett ahhoz, hogy a felek együtt új irányokat nyissanak a hazai energetikában.

Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora az ipari partnerségek jelentőségét emelte ki. Rámutatott, hogy az MVM-mel folytatott együttműködés kiváló példa arra, miként tud egymás számára valódi értéket teremteni a vállalati és az akadémiai szféra. Mint mondta, „a támogatás lehetővé teszi, hogy hallgatóink korszerű tudással és valós ipari tapasztalattal lépjenek ki a munkaerőpiacra”.

Az MVM Ipari Tanszék hatása már kézzelfogható

A 2024 őszén létrehozott MVM Ipari Tanszék jelentős szerepet vállal az egyetem gyakorlatorientált mérnökképzésének fejlesztésében. A tanszék tantárgyain keresztül az MVM már több mint száz hallgatónak adott közvetlen rálátást az energetikai szektor legújabb trendjeire. Ennek köszönhetően a villamos-, gépész-, energetikai és mechatronikai mérnökök, valamint a gazdasági és informatikai szakemberek naprakész ismeretekkel készülhetnek a pályakezdésre.

Az Óbudai Egyetem és az MVM duális programja révén jelenleg 21 hallgató szerezhet valós ipari tapasztalatot Magyarország legnagyobb energetikai vállalatcsoportjánál. A résztvevők az energiatermeléstől az informatikán át egészen az energiaelosztásig több technológiai és tervezési területen mélyülhetnek el, miközben közvetlenül megismerik az MVM működését.

Az együttműködés jól mutatja, hogy az Óbudai Egyetem a stratégiai ipari partnerekkel közösen hogyan tudja biztosítani a gyakorlatorientált, innovációvezérelt képzés feltételeit. A hallgatók már tanulmányaik alatt olyan szakmai környezetbe kerülnek, ahol valós ipari tudást sajátíthatnak el, amivel aktív alakítói lehetnek a magyar energetikai innovációnak.

Forrás: Óbudai Egyetem

Lehetőségek az informatikában

Néhány nappal később új szintre lépett a hazai informatikai utánpótlás támogatása is: a Digitális Magyarország Ügynökség és az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara stratégiai együttműködési megállapodást kötött, amely a gyakorlatorientált képzés megerősítését és Magyarország digitális versenyképességének növelését célozza. Ezzel a felek támogatják a hallgatók szakmai felkészültségét, és új lehetőségeket teremtenek számukra az állami informatika világában.

A megállapodás részeként az ügynökség többek között gyakornoki helyekkel és ösztöndíjakkal segíti az Óbudai Egyetem hallgatóit. A diákok így az ügynökség leányvállalatainál – köztük az IdomSoft Zrt.-nél, a Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft.-nél, a NISZ Zrt.-nél és a Digitális Kormányzati Fejlesztés és Projektmenedzsment Kft.-nél – szerezhetnek piacképes tapasztalatot. Az együttműködés célja, hogy már a tanulmányaik idején valós informatikai fejlesztési környezetben dolgozzanak.

Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora hangsúlyozta, hogy a hallgatók iparági környezetben történő képzése ma kulcsfontosságú. Kiemelte: „az együttműködés hozzájárul ahhoz, hogy az egyetem élen járjon a gyakorlatorientált, modern informatikai képzésben”.

A Digitális Magyarország Ügynökség vezérigazgatója, Both András arra hívta fel a figyelmet, hogy az állami informatika ma már teljesen más arcát mutatja, mint korábban. Elmondta, hogy „az állami szektorban valódi emberek valódi problémáira hozhatnak létre megoldásokat”, miközben a hallgatók közvetlenül láthatják, hogyan működik a felhasználói igényekre reagáló fejlesztés gyakorlata.

Magyarország digitális jövőjének építése

De a partnerség túlmutat a gyakornoki lehetőségeken. A felek közösen készítenek tanulmányokat, kutatásokat, valamint konferenciákat és workshopokat szerveznek a digitális fejlesztések témájában. Emellett rendszeres szakmai egyeztetéseket folytatnak a kapcsolódó stratégiákról és fejlesztési projektekről, és együttműködnek a vonatkozó jogszabályok előkészítésében és véleményezésében is.

Az együttműködés egyik legfontosabb célja, hogy erősítse a hazai informatikai utánpótlást, és hozzájáruljon Magyarország digitális fejlődéséhez. A kezdeményezés olyan tudás- és tapasztalati bázist teremt a hallgatók számára, amelynek révén magabiztosabban és versenyképesebben léphetnek be az informatikai munkaerőpiacra.

——

A kiemelt kép forrása: Óbudai Egyetem.

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Minden héten válogatott tartalmainkat kapod meg, hogy naprakész lehess oktatási, egyetemi, innovációs témákban.

Webshop: Uniside  Kiadvány vásárlás