A Föld napja alkalmából számos program vár. Közben ne feledd: a bolygóért, amelyen élsz, minden egyes nap tehetsz valamit.
Az utóbbi 30 évben felgyorsult az éghajlat radikális változása, ahogy azt az egyre gyakoribb extrém időjárási kilengések is jelzik. Az 1970-es évek óta megnégyszereződtek az éghajlati katasztrófák, számuk az évi 80-100 esetről 2017-re 400-ra emelkedett. A klímaváltozás csak tünet. Túlfogyasztásunk következménye – mutat rá a Föld Napja Alapítvány.
Az 1990-ben alapított civil szervezet a Föld napja mozgalom elindítójának, Denis Hayes-nek a felhívására csatlakozott a nemzetközi Föld Napja Hálózathoz, és rendezte meg 1990. április 22-én Magyarországon az első Föld napját. A hazai előkészületekben Denis Hayes is részt vett.
A Föld napja fő célja, hogy felhívja a figyelmet a bolygónkat fenyegető veszélyekre, a környezetvédelem fontosságára.
Sokkal komolyabb helyi és globális jogszabályaink, sőt vállalásaink is vannak ugyan, ami a környezetvédelmet illeti, mint amikor ez a mozgalom elindult. Mielőtt ugyanis az első Föld napját 1970 áprilisában megrendezték, a kaliforniai Santa Barbarában súlyos olajszennyezés történt. Az eset nyomán 20 millió amerikai – az Egyesült Államok akkori lakosságának 10 százaléka – tüntetett különböző városokban a levegő- és vízszennyezés ellen.
A bolygót érő negatív hatások mégis megszaporodtak és a Föld tönkretétele globálisan egyre aggasztóbb. Legyen szó a levegő, a vizek vagy az erdők állapotáról, vagy a biodiverzitás drámai beszűküléséről.
Az éghajlatváltozásról szóló Másfél fok blog szerzője egészen egyszerűen éghajlati időutazásnak nevezi a jelenlegi helyzetet. Mint írja: ha a jelenlegi kibocsátási trendek folytatódnak, akkor már a század közepére (!) a szárazföld egy részén, beleértve Európa egyes területeit,
Ez viszont azért nagyon durva, mert az ember számára a Föld az egyetlen hely, ahol élhet. Legalábbis Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a közelmúltban erről beszélt a Károli Szabadegyetemen. Azt mondta:
Az lenne az ideális állapot, ha elég forrást tudnánk fordítani a saját technológiáink jó irányú fejlesztésére, hogy lehetőségünk legyen elmenni is, de erre nem kényszerből legyen szükség.
Nagyon sokat! De minimum azt, hogy tudatosan élsz, cselekszel. Ha rendszeresen teszel valami apróságot, tudatosan vásárolsz, közlekedsz és döntesz, máris tettél valamit a változásért – hívja fel a figyelmet a Föld Napja Alapítvány.
Minden egyes napon tehetsz azért, hogy életben tartsd a bolygót, ami otthont ad neked. Használj például többször felhasználható szatyrokat, evőeszközöket, gyűjtsd szelektíven a szemetet, járt tömegközlekedéssel vagy rollerrel/kerékpárral. Íme 52 lépés és tipp, hogy az év minden napján környezettudatos lehess.
A Föld napja alkalmából a „zöld hétvégén” Budapesten megnyitják a pesti alsó rakpartot a Lánchíd és az Erzsébet híd között a gyalogosok, biciklisek előtt, civil szervezetek pedig előadásokat tartanak.
Ha szeretsz kerékpározni, csatlakozz szombaton a bringás felvonuláshoz! Tekerj át a városon úgy, ahogy máskor nem lehet! Örömtekerés és demonstráció Budapesten.
A Jane Haining rakpartról eltűnnek a szalagkorlátok, kísérleti jelleggel megbontják a kockaköveket és növényekkel ültetik be. Utcabútorokat, pihenőhelyeket helyeznek ki. Az így kialakuló közvetlen Duna-parti területet a hétköznapi autóforgalom ideje alatt is sétányként lehet használni. Közben a 2-es villamos alatt található viadukt megnyílik a sétálók számára.
A Föld napja alkalmából megrendezett Föld Fesztiválon a Fővárosi Állat- és Növénykert és a Miskolci Állatkert is változatos programokkal várja az érdeklődőket.
A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje szombaton tartja a Föld Napjához kapcsolódó családi napját.
Pécsett a Pécsi Tudományegyetem Zöld Egyetem Program, a PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 1. Számú Általános Iskolája részvételével rendezik meg a Föld napját a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága szervezésében szombaton. A helyszín ezúttal is a Tettye tér.