Tudástár

Pluszpontot ér az önkéntes katonai szolgálat

UNIside | 2023-08-26
Azokat a fiatalokat, akik nem kerültek be idén a felsőoktatásba önkéntes katonai szolgálatra hívja a Magyar Honvédség. A programban eltöltött idő pluszpontokat ér a következő évi egyetemi felvételinél.

Lezárult az idei felvételi jelentkezési és pótjelentkezési időszak, de a Magyar Honvédség augusztus végéig várja azoknak a fiatalokat, akik nem kerültek be idén a felsőoktatásba, vagy kénytelenek elhalasztani a tanulmányaikat, hogy jelentkezzenek Önkéntes Katonai Szolgálatára (ÖKSZ) – olvasható a Honvédelmi Minisztérium az MTI-közleményében.

Pluszpontot szerezhetnek a jövő évi egyetemi felvételihez azok, akik csatlakoznak a programhoz.  16 pluszpontot azok, akik fél évet töltenek el valamelyik területvédelmi alakulatnál lövész felkészítésen. A résztvevők a második hónap végén dönthetnek úgy is, hogy átmennek speciális szakkiképzésre, ennek teljesítése esetén, hat hónap után 32 pont jár. Aki további félévig folytatja a szakkiképzést, az garantáltan 64 pluszpontot kap, így akár 500-nál is több ponttal jelentkezhet a következő felsőoktatási felvételi eljárásban – írták a közleményben. A többletpontokról még itt olvashatsz.

A program felvételi követelménye egy egyszerűsített egészségügyi és pszichológiai vizsgálat. Azoknak, akik a második hónap után szakkiképzést választanak – például harckocsizó- vagy búvárképzést -, a magasabb szintű egészségi, pszichológiai és fizikai alkalmassági vizsgálaton is meg kell felelniük, olvasható a Honvédelmi Minisztérium tájékoztatójában.

augusztus 31-ig lehet jelentkezni az ország bármelyik toborzóirodájában vagy az irányasereg.hu-n keresztül. (Fotó:123rf)

A program résztvevői nemcsak katonai testnevelésen vesznek részt, hanem ezen túl többek között alaki és harcászati kiképzésen, lövészeten is. Hirdetésében azt írták, hogy az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ezek a foglalkozások erős tartást és mentalitást adnak a jelentkezőknek. Véleményük szerint ezt a későbbiekben a tanulmányaik során is tudnak hasznosítani. Jellemző az is, hogy a résztvevők a későbbiekben valamelyik katonai szolgálati formát választják; nagyjából 30-40 százaléka a programot teljesítőknek így tett.

Az Önkéntes Katonai Szolgálatban résztvevőknek a felvételi pontokon túl jár még illetmény, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés. A szeptember 11-én induló ÖKSZ negyedik programjára augusztus 31-ig lehet jelentkezni az ország bármelyik toborzóirodájában vagy az irányasereg.hu-n keresztül- írták.

Forrás: MTI