![UNIside](https://uniside.hu/wp-content/themes/bootstrapstarter/assets/web/ujlogo.png")
A tekjes cikk eredetileg az UNI In&Out 2025-ös nyári számában jelent meg.
A mesterséges intelligencia térnyerésével a munkaerőpiac és az emberi gondolkodás szerepe is megkérdőjeleződik, hiszen a gépek már nemcsak dolgoznak, hanem egyre inkább gondolkodnak is helyettünk. A negyedik ipari forradalom kihívása túlmutat az automatizálható feladatok kiszervezésén, így ma már nem az a kérdés, hogy milyen új munkahelyek jönnek létre, hanem hogy mit kezdünk azokkal a tömegekkel, amelyek elvesztik a gazdasági szerepüket.
A történelem azt mutatja, hogy a technológiai forradalmak mindig a munkaerőpiac drasztikus átalakulását idézték elő. Munkahelyek és feladatkörök szűntek meg, egyúttal a technológia új szakmákat is teremtett és új lehetőségek előtt nyitotta ki az ajtót. Abban a hitben éltünk sokáig, hogy ez mindig is így lesz, azonban könnyen lehet, hogy csalódnunk kell ebben az elképzelésünkben. A jelenlegi technológiai paradigmaváltás, a negyedik ipari forradalom, azaz a mesterséges intelligencia (MI) és az MI vezérelt robotizáció előretörése ugyanis már nemcsak újabb technológiai eszköz, hanem az emberi tanulás, döntéshozatal és kreativitás fogalmát is újradefiniálja azon túl, hogy alapjaiban átalakíthatja a társadalmat. A mesterséges intelligencia nemcsak az egyszerűbb feladatokat veszi át, hanem azokat is, amelyeket eddig az ember kiváltságának hittünk, ugyanis – bár a gépek mindig dolgoztak –, most már gondolkodnak is helyettünk.
Az MI ugyanis villámsebességgel képes feldolgozni óriási adathalmazokat, és a rutinfeladatokon túl egyre jobban meg tudja oldani a bonyolultabb problémákat is. Bár az emberi kreativitástól egyelőre távol áll – és éles vita övezi azt, hogy ezen a téren valaha felérhet-e a képességeinkhez, ugyanis jellemzően az algoritmusok keretet szabnak a „gondolkodásának”. Valójában a dolgozók kis részének a munkája alapul azon, hogy igazán kreatív alapon hoz döntéseket. Így számtalan szellemi feladatot képes lesz helyettesíteni a technológia. További, talán még nagyobb veszély az, hogy az MI-re való túlzott támaszkodás elsorvasztja az emberi gondolkodást, vagyis leszokunk az önálló, komplex problémamegoldásról, miután kiszervezzük neki a kognitív feladatainkat, így hagyjuk elsorvadni a mentális izmainkat.
A mesterséges intelligencia elterjedésével felmerül egy új, félelmetes lehetőség: mi van, ha az emberiség egy jelentős része egyszerűen feleslegessé válik? Az MI és az automatizáció nemcsak munkahelyeket szüntethet meg, hanem magát az emberi szerepet kérdőjelezheti meg. A 21. századi gazdaság legfontosabb kérdése nem az lesz, hogy kik töltik be az új munkahelyeket, hanem az, hogy mit kezdünk az emberekkel, akiknek már nincs helyük a gazdaságban. A múltban a gépesítés mindig létrehozott új munkaköröket, de erre semmilyen garancia nincs a jövőben. Mi történik, ha a politikai és gazdasági vezetésnek már nem lesz szüksége tömeges munkaerőre? Mi lesz azzal a rengeteg emberrel, aki a gépek árnyékában él majd, de már nem lesz szükség azokra a munkákra, amelyeket betölteni képesek? Míg a 19. században a gépesítés által kiváltott mezőgazdasági munkákból felszabadult tömegekből idővel létrejött a munkásosztály, akik a géprombolók félelmei ellenére munkára leltek az újonnan létrehozott gyárakban, a 21. században megszülethet a „nem dolgozó osztály” – és jelenleg még nem látni, hogy velük hosszabb távon mi lesz.
A legtöbb mai munkafolyamat elvégzéséhez ugyanis hosszú hónapok, évek képzése szükséges – azaz bármilyen át- vagy továbbképzést célszerű már azelőtt lebonyolítani, mielőtt a korábban betöltött munkakört kiváltja a technológia. Ennek hiányában minden egyes helyettesített munkavállalót hosszú ideig kellene támogatni a képzés során, aminek az anyagi fedezete jelen helyzetben nem látható. Kihívást jelenthet az is, hogy az idősebb dolgozók kevésbé tudnak lépést tartani a technológiával. Az ebből eredő frusztráció és a feleslegessé válás érzete, illetve a váltáshoz szükséges szellemileg fiatalos lendület és rugalmasság hiánya pedig tömegesen akadályozhatja meg az alkalmazkodást az új helyzethez.
Az MI lehetőséget is nyújt: azok, akik képesek lesznek hatékonyan együtt működni az MI-vel, értelmezni és irányítani annak működését, egyfajta digitális elitként emelkedhetnek ki. Ennek a csoportnak nem csupán technológiai tudása van, hanem kulturális tőkéje és kritikai gondolkodása is, amely lehetővé teszi számukra, hogy ne csak felhasználói, hanem alakítói legyenek a MI-alapú világnak. Ezzel szemben a lemaradás kockázata is nagy: azok, akik nem képesek alkalmazkodni, kiszorulhatnak a munkaerőpiacról és a döntéshozatalból. Ezek a társadalmunkat alapjaiban megváltoztató folyamatok, így minden területen fel kell készülni a következményekre.
Az MI-forradalom elvesz és átformál munkaköröket, de újakat is teremt. Egyes szakmák végveszélybe kerültek, míg mások egyelőre védve vannak. Az MI és a robotika fejlődésének egyetlen törvényszerűsége az, hogy ami automatizálható, azt előbb-utóbb automatizálják. A kérdés már nem az, hogy a gépek elvégzik-e a munkát, hanem az, hogy marad-e olyan munka, amit csak az ember képes elvégezni. A fehérgalléros munkakörök sincsenek biztonságban. Azok a feladatok a technológia első, biztos áldozatai, amelyek rutinszerűek és ismétlődők. Ahol a legfontosabb elvárás a precizitás, a gyorsaság és a következetesség, a gépek jobban fognak teljesíteni az embernél. Ezek közé tartozik a fordítás, az ügyfélszolgálat, az adminisztráció, a könyvelés, a raktárkezelés vagy bizonyos takarítási feladatok. Bár egyelőre a legtöbb ilyennél még mindig vannak olyan feladatok, amelyeknél szükség van az emberi beavatkozásra vagy kontrollra, ezeknek a köre egyre szűkül. Szerencsénkre nem minden szakma veszélyeztetett. Ahol az érzelmi intelligencia, az empátia, a kreativitás vagy a komplex döntéshozatal elengedhetetlen a sikeres munkavégzéshez, ott az ember (egyelőre) verhetetlen. Idetartozik az egészségügyi, a pszichológusi, a művészi, a jogászi vagy a rendőri munka. Van egy harmadik kategória is: a „holnap munkái” azok, amelyekben az ember és a gép együtt dolgozik, egymást kiegészítve. Az MI-fejlesztők, adattudósok, kiberbiztonsági szakemberek, robotkarbantartók és MI-trénerek, virtuális- és kiterjesztettvalóság-szakértők ötvözhetik az emberi kreativitást a gépi konzisztenciával.
Az MI-forradalom hatásai túlmutatnak a munkaerőpiac felforgatásán. Ha a gépek jobban tudják, mire van szükségünk, mint mi magunk, ha ők választanak helyettünk tanulási útvonalakat, szakmákat vagy akár életstílust, akkor mi marad az emberi döntésből? Az MI a gondolkodás természetére is hat. Ha a gépek képesek gyorsabban és pontosabban válaszolni a kérdésekre, akkor miért lenne szükség a memorizálásra? És ha minden információ egy pillanat alatt elérhető, vajon mi lesz a belső tudás értéke? Az oktatásban ezek különösen kritikus kérdések. A meglévő oktatási rend szereink jellemzően nincsenek még felkészülve ezek megválaszolására.
Az MI ráadásul nem csupán eszköz, hanem új szereplő is a tanulási folyamatban: egy olyan társ, amellyel együtt lehet tanulni, de amelyre túlzottan támaszkodni veszélyes lehet. Ha a diákok döntéseit, kérdéseit, gondolatait MI-rendszerek formálják, akkor az oktatás nemcsak információközvetítő intézmény marad, hanem az emberi öntudat formálásának egyik legfontosabb terepe. Az algoritmusok által támogatott adaptív tanulás és az MI-alapú tananyagok hatékonyabbá tehetik a tudásátadást, ugyanakkor elmoshatják a határt az irányított fejlődés és az algoritmikus determináltság között.
A teljes cikk elolvasható ide kattintva.
