A fiatalok ma tudatosabbak, mint a korábbi generációk – interjú Szilágyi Gáborral, a Lizzy Card ügyvezetőjével

A fiatalok ma tudatosabbak, mint a korábbi generációk – interjú Szilágyi Gáborral, a Lizzy Card ügyvezetőjével


Szerző: UNIside - 2025.03.26.

A világ működtetése nem feltétlenül egy generáció kezében van, és ez a nemzedék sem lesz meg lexikális tudás, hagyományok, kitartás és szorgalom nélkül – fogalmazott Szilágyi Gábor, a Lizzy Card ügyvezetője és társtulajdonosa, a Plan All tervezők és a Remind Magazin tulajdonosa, megálmodója.

Ez a cikk eredetileg az UNI in&out 2025-ös számában jelent meg.

A Plan All és a Remind koncepció is a tudatosság köré épül. Mit gondolsz, melyik életszakaszunkban ideális ezt felépítenünk magunkban, a fiatalok mennyire tudatosak?

Azt figyeltem meg, hogy 40 fölött indul el igazán a tudatosságra törekvés, mert addigra már volt elég sok probléma az életben, és ez az emberek egy részét elgondolkodtatja. Viszont azt is látom, hogy a 25-30 évesek bizonyos értelemben már tudatosabbak, mint a korábbi generációk huszonévesei. A másik oldalról persze gyerekebbek, mert nem tudnak például lakást venni, mert szinte lehetetlen úgy elindulni, ha egy nem jól szituált családról van szó. Emellett óriási információáradatban élnek, többen klímaszoronganak, és ez bizony elindít tudatosabb hozzáállásokat.

Sokszor az online jelenlét is terhes, rohanóbbá vált a világ, amit tudatosan kell lelassítanunk, ha normálisan akarunk élni.

A te életedben mikor kapott jelentősebb szerepet tudatosság?

Én egy elkallódott gyerek vagyok, rám nem figyeltek, ezt most utólag látom, hogy ez mekkora hátrányokat, ám előnyöket is jelenthet. Az egyik negatívum, hogy nem kényszerítettek ki tőlem olyan teljesítményt, amit akkor kellett volna, így nagyjából 30 éves koromban volt az első olyan gondolatom, hogy valamit alkotni szeretnék. Ugyanennek a pozitív oldala, hogy amikor az ember gyerekkorában elhanyagolt, akkor egy olyan igény jelenik meg benne, hogy márpedig akkor is megmutatom a világnak, vagy lehet, hogy magamnak, hogy én is hozzá tudok tenni a világhoz valami értékeset.

Hogy indult be a karriered? Minden téma, amit csinálsz a társadalomtudományok köré épül.

2002-ben még a Fotex csoport egyik cégében dolgoztam felső vezetőként, és mivel szívszerelmem volt a zene és imádtam a zeneipart, ezért mélyen érintett az, ahogy láttam ezt a szakmát összeomlani. Legalábbis azt a részét, ami a CD-k, a kazetták, a DVD-k, a VHS-ek világa volt. Elég hirtelen szűnt meg mindez. A mai világban már természetes, hogy streaming van, de az X, az Y generáció és a boomerek még megélték, hogy ez nem így volt. Ekkor megkerestek, hogy csináljunk egy  vállalkozást, és mivel láttam, hogy ebből ki akarok lépni, elindítottuk, ám ez még nem a Lizzy Card volt. Hat év alatt felépítettünk egy  majdnem hárommilliárdos, DVD-kiadással foglalkozó céget, ami akkor még rentábilis dolog volt, főleg azért, mert 999 forintos DVD-ket gyártottunk, forgalmaztunk. Akkor jött be az életembe a papír-írószer terület, ami lényegében a Lizzy konkurense volt. Ez a két szegmense volt a cégnek, és azért lett vége, mert az üzlettársammal nagyon más világok voltunk, és hiába lett nagyon sikeres a cég, ez 5-6 év alatt kenyértörésre vitte a dolgot. Akkor jött egy megkeresés a Lizzy Cardtól, hogy kiválik egy tulajdonos, és be lehet társulni. Nyilván tudták a tulajok, hogyha engem onnan kivesznek, akkor egy konkurenst is le tudnak írni.

Továbbra is korlát a további előremenetelben az, hogy válságos időszakokat élünk, ilyenkor a fizetőképes kereslet nem túl erős, de a háttérben lévő korlátozó erők legalább már nem akadályozzák a tevékenységemet, és itt sokkal inkább előtérbe helyezhetem a stratégiai gondolkodást és a cégépítői képességeimet.

Egy fiatal, ha vállalkozásindításban gondolkodik, milyen személyiségjegyeket vagy tulajdonságokat, képességeket keressen magában ehhez?

Ez egy nagyon komplex kérdés. A legnagyobb probléma az, hogy az embereknek nincs meg az az önismeretük, hogy pontosan tudják, mi az az életben, ami motiválná őket. Itt most nemcsak a munkára gondolok, hanem bármilyen tevékenységre. Hogy valaki szeret vagy épp nem szeret olvasni, örömmel mélyed el valamiben, szeret ülni a számítógép mögött, vagy mondjuk egy percig sem tud megmaradni mellette. Én ma már, ennyi év után pontosan tudom, hogy amit csinálok, annak nagyon sok gyökere a gyerekkorban keresendő.

Ha a fiatalok ezt nem találják meg, akkor jöhet, hogy azért menj gimnáziumba vagy egyetemre, mert még nem tudod, mit csinálj, és amikor megszerzi az első diplomáját, rájön, hogy nem is érdekli az a terület, és 25 évesen még mindig a nulladik pontnál áll. Jönnek a jelek az életében, adott esetben betegséggel, párkapcsolati problémával, aztán az ember elkezd nyitottabbá válni, és megnézni, hogy mi a helyzet a választással. Az az első, hogy megkeressük a motivációs pontot, utána pedig jön az önismeret másik területe, hogy miben vagyok jó és miben nem. Én azt mondom, hogy amiben jó vagy, abban legyél még jobb. Amiben meg nem, azt engedd el, próbáld megszervezni, hogy olyan ember csinálja, aki abban nagyon jó.

Mi kell ahhoz, hogy valaki jó kereskedő, vezető vagy saleses legyen?

Ehhez is két dolog kell, az önismeret és a tapasztalat, mint ahogy ahhoz is jó önismeret kell, hogy jó embereket vegyél fel. Én a vezetővé  válásom, azaz 1997 óta több száz embert vettem fel, pedig nem vagyok HR-es. Viszont menet közben arra jöttem rá, hogy addig, ameddig saját magamat nem ismerem jól, addig mások nagyon jól meg tudnak vezetni. Még a legelső saját vállalkozásomban felvettem területi képviselőnek valakit, aki lebilincselően szupernek tűnt. Nagyon jó volt a dumája, hihetetlenül könnyen elhittem neki mindent, fel is vettem, én voltam a legboldogabb. Aztán négy hónappal később derült ki, hogy semmi nem történik.

A probléma az volt, hogy a multi világából jött, ezért bármilyen lelkes is volt, abban szocializálódott, hogy az utolsó percét is meghatározzák. Én pedig egy olyan állást ajánlottam neki, ahol magának kellett beosztani az idejét, és ebben már nem volt olyan jó. Ma már sokkal óvatosabb vagyok, nem is élem bele magam rögtön az elején egy kollégába, hanem megvárom azt a 4-5 hónapot, amikor igazán megmutatják az emberek, milyenek valójában.

Mit gondolsz a mostani Z generációról?

Azt kell megértenünk, hogy az ő valóságuk más, mint a miénk. Hiába mondjuk a mai fiatalnak, hogy amikor mi felnőttünk, akkor még hétfőnként nem volt tévéadás, fekete-fehér televíziónk volt, és különben is egy csatorna létezett. Ezzel lehet jönni, csak ez tényleg  boomerségnek tűnik. A mai gyerekek úgy születtek, hogy már létezett okostelefon, működött az internet, a streaming. Sokszor a játék nekik nem az udvaron van, hanem az online térben. Azzal nem értek egyet 100 százalékig, hogy csak ezt csinálják, mégis ott kapcsolódnak, és az ő világképük teljesen más. Ha mi nem vagyunk hajlandók megérteni a világképüket, akkor veszíteni fogunk ebben a játékban. Ők azt látják, hogy minden gyorsítottan megy, és nekik is hosszú időbe telik, míg rájönnek arra, hogy bármit tudnak, ha nincs tapasztalatuk, és nem égetik meg magukat, nincs kitartásuk, akkor próbálhatnak ugrálni, sikertelenek lesznek. Az élet nekik is egy tanulási folyamat.

A világ működtetése nem feltétlenül egy generáció kezében van, és ez a nemzedék sem lesz meg lexikális tudás, hagyományok, kitartás és szorgalom nélkül. A Z generációs kérdésben az a megoldás, hogy mindenki nyitottan kell álljon a másikhoz. Nyitottnak kell lennie a régebbi  nemzedéknek. Nincs más választása, mert ők lesznek a jövő, de már a jelen munkavállalói is. A másik, hogy türelem kell hozzájuk, hogy néhányszor ők is megüssék a bokájukat, hogy elkezdjék megérteni a világot. Szerintem nagyon sokszor meg kell üssük magunkat ahhoz, hogy tapasztaltak legyünk.

Mit üzensz a pályaválasztás előtt álló fiataloknak?

Azt, hogy egy jövőbeni munkahely nem kell, hogy kényszerpálya legyen az életükben. Törekedjenek arra, és ne várjanak 30 évet rá, mint én, hogy megtalálják, mit szeretnek csinálni. Minél előbb megvan, annál korábban elkezdik azt az utat, ahol lesz idő arra, hogy tényleg nagyon sikeresek legyenek.

Szilágyi Gábor

  • 50 éves, gyermekei 13 és 18 évesek.
  • A karrierje a Fotex cégcsoportban kezdődött mikor, majd cégtársával 120 fős céget építettek, amikor is xx-ben a Lizzy Card egyik tulajdonosa és ügyvezetője lett, a Plan Allt xx-ban alapította, majd 2021-ben indította útjára a Remind bookazine-t.

 

Szilágyi Gábor (Fotó: UNI)

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Minden héten válogatott tartalmainak kapod meg, hogy naprakészek lehess oktatási, egyetemi, innovációs témákban.

Webshop: Uniside  Kiadvány vásárlás