Uni

Változások a felvételi pontszámításban

Bodzás Szabolcs | 2022-09-21
A 2024. őszétől induló képzésekre jelentősen megváltozik a pontszámítás rendszere. Megmutatjuk neked, mire kell majd számítanod, ha akkor felvételizel!

Továbbra is 500 lesz a maximális pontszám, amit összegyűjthetsz a középiskolai évek során. Kisebb súllyal esnek majd latba azonban a tanulmányi eredményeid: míg eddig 200 pontot számítottak, 2024-től már csak 100-at fognak. Ezzel szemben az érettségi eredményeid 200 pont helyett 300-at fognak érni.

Fotó: 123RF

A 100 többletpontról a felsőoktatási intézmények 2024-től maguk dönthetnek. Ezt “akár szóbeli vizsgán, akár sport, művészeti vagy bármilyen más társadalmi tevékenység alapján ítéli oda a hallgatónak” – fogalmazott Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter.

Az nem változik, hogy továbbra is hat helyre adhatod be a jelentkezésedet felvételizéskor.

Jelentős változás azonban, hogy a felsőoktatási intézmények ettől kezdve maguk dönthetik majd el, hogy ragaszkodnak-e a nyelvvizsgához. “A jövőben a kötelező nyelvvizsga-kötelezettség helyett, a képzés során kell az egyetemeknek biztosítania a megfelelő nyelvi kompetenciákat! A változás következtében a nyelvvizsgáztatás és nyelvoktatás területén is nő a felsőoktatási intézmények autonómiája, ugyanakkor gondoskodniuk kell arról, hogy hallgatóik rendelkezzenek az adott szakon szerezhető szakképzettség gyakorlásához szükséges idegen nyelvi ismeretekkel.” – írta Facebook-posztjában Csák János.

Mindezek mellett eltörlik a kötelező alsó ponthatárt, az egyetemek arról is maguk dönthetnek majd.

Az intézkedésekkel azt a célt próbálják szolgálni, hogy később versenyképesebbek legyetek a munkaerőpiacon. Hiszen, annak köszönhetően, hogy a kiválasztásotok pontosabbá válik, nagyobb eséllyel olyan szakra nyertek felvételt, melyet megfelelő időn belül el tudtok végezni, nem fogtok csúszni, és az elhelyezkedésetek is könnyebb lesz, ami nagyon fontos szempont.