Életünkben átlagosan 90 ezer órát töltünk munkával, mielőtt nyugdíjba mennénk, így közel sem mindegy, mennyire figyelünk oda eközben az egészségünkre.
A Profession.hu reprezentatív kutatásából kiderül, hogy a magyar munkavállalók között jelentősen többen vannak azok, akik odafigyelnek a helyes táplálkozásra, mint azok, akik nem (42 százalék vs. 25 százalék).
A válaszadók nagyjából fele minden nap eszik zöldséget és gyümölcsöt, ugyanennyien fogyasztanak megfelelő mennyiségű vizet. Érdekesség, hogy míg az otthonról munkát végzők 52 százaléka választ egészségtudatosan ételt, a munkahelyükre bejáróknál ez az érték csak 37 százalék.
A Profession.hu kutatása arra is rávilágított, hogy míg a táplálkozásnál az otthonról dolgozók, addig a mozgásban a munkahelyre bejárók állnak jobban. A WHO ajánlása szerint az egészség megőrzéséhez átlagosan heti 150-300 perc közepes intenzitású vagy heti 75-150 perc erős intenzitású fizikai aktivitás szükséges, illetve ezek kombinációja. A hazai felmérés tanulsága szerint ettől átlagosan jelentősen elmaradunk.
Sokan azt határozzák el, hogy többet mozognak majd az új évben (Fotó: 123rf)
A válaszadók közel felénél nagyon csekély a megfelelő aktivitás mértéke, ráadásul kifejezetten egészségjavító mozgást kevesebb, mint harmaduk végez. Főleg a legfiatalabbak, azaz a Z generáció értékei kiugróan alacsonyak, az egészségjavító aktivitás szintjét meg sem közelítik.
Különösen az ülőmunkát végzőknek kell odafigyelniük arra, hogy rendszeresen mozogjanak. Pár napja írtunk arról, hogy az ülés közben felvett rossz testtartásból adódó egészségügyi panaszok megelőzéséhez és kezeléséhez a Semmelweis Egyetem szakemberei összeállítottak egy irodai környezetben és otthon is végezhető gyakorlatsort, amihez oktatóvideó is készült.