A listán helyezd előre azt a tárgyat, amelyikből emelt szintű vizsgát teszel, illetve azokat, amelyeknek a pontjait érettségi pontokként viszed tovább az egyetemre! Ha van olyan érettségi tárgy, amivel egész középiskola alatt meggyűlt a bajod, a sorrendben az legyen a következő! Ezután jöhet az, ami nem számít bele a felvételi pontjaidba, és persze az is, aminek tudod, hogy a teljesítése egyáltalán nem okoz majd nehézséget.
Érdemes előre átgondolni, hogy melyik tárgyra nagyjából mennyi időt szeretnél szánni, és milyen időbeosztással fogod megvalósítani a felkészülést májusig. Addig ugyanis valószínűleg sokszor rád tör majd a stressz, és úgy érzed majd, hogy biztos nem fog sikerülni. Ilyenkor jól jöhet egy szépen vezetett időbeosztás, amiből láthatod, hogy igazából nagyon jól haladsz, és semmi szükség az idegeskedésre.
A legtöbb tantárgy esetében nem az összes középiskolában tanult témakörrel találhatod szemben magad az érettségi vizsgán. Mielőtt nekikezdesz a tanulásnak, alaposan nézz utána, hogy milyen témaköröket kérhetnek számon, nehogy feleslegesen vesztegesd az idődet.
Ha ezt betartod, akkor bemagolt tényhalmaz helyett rendszerezett és jól megértett ismeret lesz a fejedben, mire elkezdődik maga a vizsga. Eleinte hetente, majd később naponta szánj rá egy-két órát, hogy beleolvass a régebben tanult tanyagokba, amelyek érettségi témakörök lehetnek. Hidd el, meg fogod köszönni magadnak, ha nem az utolsó pillanatban kezdesz el pánikba esve magolni az érettségire!
Ugyan minden évben nagyon jó könyvek jelennek meg a kidolgozott érettségi tételekkel, emellett sokan megszereznek egy-egy tételt az ismerőseiktől is, azonban a tanulás során nem érdemes egyetlen kidolgozott anyagra hagyatkozni. Sokkal könnyebb lesz az utolsó hajrában megtanulni őket, ha eleve van egy átfogóbb tudásod a témáról. Akár több tankönyvből vagy tételes könyvből is összegyúrhatod magadnak a szóbeli érettségi vizsga tételeit.