Free

Termofüggöny: a rezsicsökkentő ötlet a Corvinus diákjaitól

Tar Gábor | 2022-10-23
A Budapesti Corvinus Egyetem hallgatóiból álló négyfős csapat nyerte meg a Case Fest esetmegoldó diákversenyt, amely az energiahatékonyságról, illetve annak termékfejlesztési aspektusáról szólt. A Corvinus diákjai a rezsiszámlát csökkentő termofüggönyre vonatkozó termékötlettel szerezték meg a verseny első helyét.

Október 14-én rendezték meg a Case Fest esetmegoldó diákverseny döntőjét, ahová hat egyetem csapata jutott be. A Case Solvers által megrendezett, idén első ízben megtartott verseny témájául az energiahatékonyság és annak termékfejlesztési aspektusai szolgáltak.

Az egyetemi – három-négy diákból álló – csapatok által bemutatott termékötletek közül a Budapesti Corvinus Egyetem megoldása, a termofüggöny nyerte el leginkább a háromfős zsűri (a Case Solvers képviseletében Fejes Petra, az MVM Next részéről Faller Szabolcs lakossági értékesítési igazgató, valamint a Roland Berger tanácsadó cég magyarországi partnere Schannen Frigyes) tetszését – derül ki a Corvinus közleményéből.

A termofüggöny ötletét kidolgozó Corvinus-csapat (Fotó: Corvinus)

Négyezer forintos árat javasoltak a termofüggönyre

A Corvinus diákjai (Kalotai Dávid, Kovács Zénó Manó, Márka Evelin és Mátyus Kirill) a termofüggönnyel egy olyan termékötletet mutattak be, amely olcsó, minden fogyasztói korcsoport számára elérhető és könnyen kezelhető. Számításaik szerint 

a vastag anyagú vagy többrétegű függönyökkel gyorsan 2,5 százalékos megtakarítás érhető el a teljes energiaköltségekben azáltal, hogy segítenek megtartani a meleget a régebbi ajtókkal, ablakokkal felszerelt otthonokban is.

A corvinusos diákok négyezer forintos fogyasztói árat javasoltak termékötletükre, amivel még így is 22 százalékos árrés maradna a teoretikus eladónál.

Megoldásukkal minden korcsoportot el kívántak érni, köztük az alacsonyabb jövedelműeket is, mert az ő kiadásaikban nagyobb hányadot tesz ki a rezsi, így számukra még fontosabb az energiaszámlák csökkentése, kis ráfordítás árán. Mivel közöttük több az idős ember, azt is figyelembe vették, hogy a termék könnyen kezelhető legyen, ezért a digitális megoldásokat – több versenyzővel ellentétben – elvetették.

A corvinusos diákok győzelmének értékét növeli, hogy felkészítő tanár nélkül vágtak bele a versenybe. Csapatuk három hallgatója nemzetközi gazdálkodás alapszakon tanul, negyedik tagjuk pénzügyes.

A verseny döntőjébe a Corvinus mellett a Budapesti Gazdasági Egyetem, a Babes-Bolyai Tudományegyetem és a Miskolci Egyetem csapatai jutottak be. A versengő ötletek között szerepelt szélturbina, többféle okosotthon-megoldás, fogyasztásmérők és napelemnyeremény-betét is.

További tudományos érdekességeket is találsz Free rovatunkban