Példakép

Megkezdődött az idei OTDK, a jövő tudósainak legnagyobb seregszemléje

UNIside | 2023-04-05
A Győri Nemzeti Színházban megrendezett ünnepséggel nyílt meg a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia, valamint annak Állam- és Jogtudományi Szekciója. Az egyetemi hallgatói tehetséggondozás legfontosabb fórumának számító OTDK idei konferenciasorozata április 27-én zárul Szekszárdon, a Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekció programjával.

Április 3-án kezdődött el a hazai felsőoktatás idei legnagyobb hallgatói tudományos seregszemléje, a 36. Országos Tudományos Diákköri Konferencia. Az OTDK, illetve annak Állam- és Jogtudományi Szekciójának nyitó ünnepségét a Győri Nemzeti Színházban tartották.

Az állam- és jogtudományi szekciónak 2005 után másodszor lett a Széchenyi István Egyetem a házigazdája. Az április 3–5. között megrendezett programra több mint 800 résztvevő érkezett, és csaknem 300 hallgató dolgozatát értékelik a zsűrik – derül ki a Széchenyi István Egyetem közleményéből.

Az első állam- és jogtudományi OTDK-n, 1954-ben még csupán alig harminc dolgozat mérettetett meg, ma pedig több százan vesznek részt az eseményen – emelte ki a nyitó ünnepségen Lamm Vanda, az OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának fővédnöke, a Széchenyi István Egyetem professor emeritusa.

A Győri Nemzeti Színházban megrendezett ünnepséggel nyílt meg a 36. OTDK (Fotó: Széchenyi István Egyetem)

Az OTDK 16 szekciójában szerepelnek a diákok

A jövő tudósai számára 16 nagy tudományterületi szekcióban megmérettetési lehetőséget kínáló OTDK ez évi programjain több mint 5000 tehetséges hallgató mutathatja be pályamunkáját 11 városban 540 tagozati zsűri előtt.

A kutatási eredményeiket ismertető tudósjelöltek 2134 intézményi tudományos diákköri konferencián nyerték el az OTDK-n való indulás jogát. Munkájukat több mint 6000 témavezető segítette – olvasható az eseményt megszervező Országos Tudományos Diákköri Tanács közleményében.

A grandiózus konferenciasorozat április 27-én zárul Szekszárdon, a Tanulás- és Tanításmódszertani – Tudástechnológiai Szekció programját rendező Pécsi Tudományegyetemen.

Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár a győri nyitó ünnepségen elmondta:

a most áprilisi OTDK-kon, a 16 tudományterületi szekcióba tíz százalékkal több dolgozat került be, mint a legutóbbi konferencián.

Az agrártudományi szekció is elkezdődött

Az OTDK állam- és jogtudományi szekciója mellett az agrártudományi szekció is megkezdődött. Annak megnyitóját április 4-én Kaposváron tartották. A háromnapos rendezvényre 23 magyar felsőoktatási intézményből 284 pályamunkát neveztek, amelyeket 29 szakmai tagozatban mutatnak be a diákok – mondta el a szekció megnyitóján Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem rektora.

A többi szekció megrendezésének időpontját, helyszínét itt találjátok meg.

Mestertanár Aranyérmet is kiosztanak

A 36. OTDK-n az elmúlt időszak gyakorlatának megfelelően jelentős számban vesznek részt határon túli felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók és kiemelkedő eredményeket elért középiskolai tanulók is. A Roska Tamás Tudományos Előadás keretében pedig szekciónként egy-egy olyan doktorjelölt vagy fiatal doktor színesíti az előadók palettáját, aki a kutatói életpályán a graduális képzést követő időszak tudományos eredményeinek bemutatásával népszerűsíti a kutatói életpályát.

Az OTDK-n bemutatkozó hallgatók teljesítményének értékelése a hagyományoknak megfelelően zajlik: a legjobb pályamunkák I., II. és III. helyezések valamelyikében részesülhetnek. Az OTDK szekcióüléseit követően az első helyezettek közül 50-en Pro Scientia Aranyéremet, míg az intézmények által jelölt, tartósan kiemelkedő tehetséggondozó munkát végző oktatók közül 58-an Mestertanár Aranyérmet nyerhetnek el.

Felvételi többletpontok OTDK-s helyezésért

Egy korábbi cikkünkben összefoglaltuk, hogy az egyes tanulmányi versenyeken elért helyezések után mennyi többletpont jár az idei egyetemi felvételin. Eszerint a Tudományos Diákköri Tanács vagy az Országos Tudományos Diákköri Tanács által szervezett versenyen elért alábbi eredmények után ennyi többletpontot kaptok:

  • 1–3. helyezésért 20 többletpont,
  • különdíjért 10 többletpont.