A Semmelweis Egyetem hallgatója, Szigetvári Emma az UNI 2023-nak adott interjúban többek között arról beszél, hogy milyen kihívásokkal szembesül az orvosi tanulmányai során és mindezek ellenére miért döntött mégis e szak mellett.
Nem igazán. Egy unokatestvérem van, aki orvosnak tanult, de tőle inkább azt hallottam, hogy nehéz az egyetem, rengeteget kell tanulni, és nem kezdené elölről. Szerintem ez inkább eltávolított a pályától, mintsem vonzóvá tette volna számomra.
Szigetvári Emma, a Semmelweis Egyetem hallgatója (Fotó: UNI 2023)
Sokáig a pszichológián gondolkodtam, aztán az érettségi évében, december környékén döntöttem el, hogy orvos szeretnék lenni. Azt mindig is tudtam, hogy olyan munkát szeretnék, ahol másokkal együtt dolgozva embereken, embereknek segíthetek. Bár nagyon szerettem a biológiát, az orvosit először kizártam az opciók közül, mert azt gondoltam, túl nehéz lenne, nem tudnék annyit tanulni, főleg nem kémiát és fizikát. Mivel töri-német faktos voltam, úgy éreztem, nem túl reális, hogy abban az évben fel tudjak készülni az emelt szintű érettségikre, így az érettségi évében csak a középszinteket csináltam meg, aztán a következő évben az emelteket. A köztes időben viszont elvégeztem a mentőápoló-képzés első évét, ahol a sok kórházi gyakorlat megerősített abban, hogy tényleg orvosira szeretnék menni.
Valóban nem könnyű, nagy elköteleződés itt tanulni. Az első három év nagyon különbözik a második háromtól. Eleinte szinte csak elméleti tárgyak vannak, ezeknek nem sok közük van a klinikai orvosláshoz, sok a kémia, a molekuláris biológia, a fizika. Rengeteget magolunk, és ha valaki nem kutatni akar, akkor ezeknek az ismereteknek a nagy részét később nem nagyon fogja használni. Itt a vizsgaidőszakok a leggyilkosabbak, főleg az olyanoknak, mint amilyen én vagyok, aki a tanulás nagy részét egészen a vizsgákig halogatja. Ilyenkor két hónapon át tényleg napi 12-14 órákat tanulunk, a vizsganapokon kívül szinte minden napunk ebből áll. A szociális életem általában szinte nullára redukálódik, mert nincs nagyon idő, energia másra a tanulás mellett, meg engem nagyon ki is zökkent, ha közben mással is foglalkozom. Megtanulhatatlannak tűnő anyagmennyiségek, egész napos tanulás, amit az ember folyton fel akar adni.
Sokat segít, hogy nem vagyok egyedül. Általában az egyetemi könyvtárban tanultam a csoporttársakkal, sokat segít, hogy itt olyanokkal vagyok körülvéve, akik szintén ebben élnek. Közösen szenvedünk, tanulunk, kikérdezzük egymást. Sokat elárul az egyetemekről, hogy az Általános Orvosi Karok könyvtárai 0–24-es nyitvatartással üzemelnek, még ünnepnapokon is… Ilyenkor szinte minden napomat edzéssel kezdem vagy zárom, mert ez kikapcsol és nagyon jó stresszlevezető. Ez így biztosan nem hangzik túl vonzónak, és tényleg elképesztő nehéz ezt a három évet túlélni, ennek ellenére mégis megéri. Ez az intenzív tanulás igazán kitartóvá és képessé tesz egyre nagyobb és nagyobb információmennyiség mind gyorsabb befogadására. Csodálatos, hogy az emberi agy mekkora mennyiségű információt képes megjegyezni, és hogy ez az évek során milyen szinten fejleszthető.
Nagyon jó. Több szervezethez is lehet csatlakozni, én instuktorkodom már az első év óta, bulikat, gólyatábort, közösségi eseményeket szervezünk, amelyeken keresztül nemcsak más orvostanhallgatókkal, de egyéb karra, egyetemre járókkal is meg lehet ismerkedni. Ahhoz, hogy az ember túlélje ezt az egyetemet, fontos, hogy ne egyedül csinálja végig, kellenek olyanok, akikre lehet támaszkodni, akiktől lehet segítséget kérni. Erre már az elején, a gólyatáborban nagy figyelmet fordítanak. Nagyon jó barátokat köszönhetek az intézménynek, nélkülük nem is tudom, hogyan éltem volna túl a nehézségeket.
Eddig csak alkalmi munkákat vállaltam, amikor éppen picit több szabadidőm volt, illetve a Covid alatt sokat dolgoztunk oltópontokon és teszteltünk. Szeretnék még a diploma előtt klinikán dolgozni segédápolóként, mert ezzel sok tapasztalatot lehet szerezni, illetve jó lenne megtapasztalni a nővérek munkáját is, hiszen orvosként velük kell majd együtt dolgoznom, és talán az ebben is segítség. Szerencsére anyagilag támogat a családom, emiatt kevésbé sürgető, hogy dolgozzak, de azért igyekszem anyagilag függetlenedni, amennyire csak lehet. Az ösztöndíjak, amiket az egyetemtől kapunk, nem magasak, abból nem tudnám eltartani magam, főleg, ha elköltöznék. Egyelőre azt az átmeneti megoldást választottam, hogy az egyetem kollégiumában lakom, ami kicsit önállósít, de sokkal olcsóbb, mint albérletet vagy saját lakást fenntartani.
A szakosodást az is befolyásolja, hogy milyen rezidensi helyet kap meg az ember. (Forrás: 123rf)
Nehéz kérdés. Már a kezdetektől a gyermekellátás vonzott, mert nagyon szeretem a gyerekeket. Ezért tavaly felvettem egy klinikai munka nevű tárgyat a gyermekklinikán, ahol volt egy mentorom, akihez bejártam és megfigyeltem, segítettem a munkáját. Ez megerősített abban, hogy a gyermekellátásban szeretnék dolgozni, de hogy ezen belül milyen szakterületen, még nem tudom. A szakosodást az is befolyásolja, hogy milyen rezidensi helyet kap meg az ember, mert sajnos viszonylag kevés van meghirdetve.
Mindenképp itthon képzelem el hosszú távon a jövőmet, de Erasmusszal szeretnék kimenni még egyetem alatt külföldre, és később akár dolgozni is néhány évre, tapasztalatot gyűjteni, nyelvet tanulni. Az elmúlt években itthon egész sokat emeltek az orvosi béreken, így most rezidensként is tűrhető a kezdő fizetés, szakorvosként pedig kifejezetten jó, legalábbis jelenleg.
Az orvosi képzéssel kapcsolatos legújabb rangsorokat az UNI 2023 kiadványunkban olvashatjátok el, amit itt tudtok megvásárolni.
Ha kifejezetten az orvosi képzési terület érdekel, akkor itt találsz általános információkat. Ha kíváncsi vagy az orvosi hivatás szépségeire, akkor Jancsó Máté, a Honvédkórház plasztikai sebészével készült interjúnkat ajánljuk a figyelmedbe.
