Munka

Az online meetingek során is rendkívül mérvadó a testbeszéd (tanárok, főnökök figyelik)!

UNIside | 2023-06-20
Napjainkban egyre inkább elterjedt a távmunka. A 2020. elején újonnan megjelenő, kezdetben gyógyszer és védőoltás nélküli COVID-19 járvány terjedése miatt elrendelték a munkahelyek jelentős részének bezárását, rákényszerítették az embereket arra, hogy – amennyiben lehetséges – otthonról dolgozzanak.

A meetingek fogalmát és gyakorlatát kezdetben a multinacionális és nemzetközi vállalatok alkalmazták és terjesztették el. Napjainkra már teljesen hozzászoktunk ehhez: hogy hogyan zajlanak ezek a megbeszélések a különböző cégeknél. Fokozatosan alakultak ki az új módszer protokolljai. Később a járványhelyzet pedig online térbe vitte a kommunikációt.

Most, hogy a meeting online térbe került, az egyik virtuális szobából lépünk át a másikba, úgy, hogy közben órákig fel sem állunk a számítógépünk elől. A vezetők és a beosztottak is törekednek, hogy a megbeszéléseket konkrét céllal szervezzék meg, a releváns, ténylegesen indokolt kérdéseket tárgyalják meg, és csak azok vegyenek részt, akiknél ez indokolt.

Az online meetingek a koronavírus-járvány ideje alatt váltak elsősorban lényegessé. (Fotó:123RF)

 

Mi történik az online meetingek során?

Az online virtuális térben a személyes, hagyományos csoportnormák láthatatlanná válnak, és a résztvevőkön eluralkodik a frusztráció, unalom, csalódottság, visszavonulás valamint küszködés, bizonytalanság.

 

Miért történik mindez?

Egyrész, nehéz a társas érintkezést más rendszerre cserélni, mivel ilyenkor a csoport viselkedési szabályai láthatatlanná válnak. Továbbá, ilyenkor a szóbeli kommunikáció nem minden formáját tudjuk használni, ami feszültséghez vezethet. A technikai korlátok a megbeszélés gördülékenységet is akadályozzák, valamint a kommunikáció többlet-erőfeszítéssel jár, mivel kevésbé természetes.

 

Mik az online meeting hátrányai, és ezeket hogyan lehet leküzdeni?

A nehézségek közé tartozhat az, hogy sokkal nagyobb arányban használunk technikai eszközöket, amelyekkel problémák léphetnek fel. Emellett nehezebb a személyes kapcsolat kialakítása, képességeink és személyiségünk átadása, jobban magunkra vagyunk hagyatkozva.

Kirsten Clacey és Jay-Allen Moris szerint meg kell teremteni a csoportban az egyenlő esélyeket, biztosítani kell a kommunikáció gördülékenységét, hogy ne zavarják meg a figyelmünket. Használjunk vizuális segédeszközöket, ápoljuk a személyes kapcsolatokat, tanuljunk játékosan, valamint tökéletesítsük az eszközöket!  

 

Mik az online meeting előnyei?

Egyrészt kényelmesebb, mert nem kell a munkahelyre beutazni. Ezzel rengeteg időt, illetve pénzt (benzinköltség, buszjegy, parkolási díj) lehet megtakarítani. Nehezebb elkésni, nem akadályoz a tömegközlekedés lassúsága, az autóvezetésnél pedig a forgalmi dugók és parkolás nehézsége. Otthonos környezetből beszélhetünk, ezáltal kevesebb a stresszfaktor. Mi vagyunk a rendezők, ezáltal befolyásolhatunk dolgokat.

Címkék: beutazás   COVID-19   online meeting   távmunka   testbeszéd