Uni

EU-s intézményben dolgoznál? Itt a Nemzetek Európája Karrierprogram

UNIside | 2023-03-25
Május 15-ig lehet jelentkezni a Nemzetek Európája Karrierprogram negyedik, új évfolyamára. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Igazságügyi Minisztérium együttműködésében megvalósuló két féléves program az EU intézményeiben vagy a hazai közigazgatás uniós területén elhelyezkedni kívánó fiatal szakembereket képez. A képzésre diplomával, vagy végzős hallgatóként lehet jelentkezni.

Az EU-tagság 20. évfordulóján, 2024 második felében ismét Magyarország tölti be – 2011 után másodszor – az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét. Ez egyben azt is jelenti, hogy a közeljövőben szükség lesz minél több, az EU működését jól ismerő és értő fiatal, hazai szakemberre – közölte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) a Nemzetek Európája Karrierprogram új évfolyamára történő jelentkezési folyamat elindítása kapcsán.

Az NKE kiemelte:

a program felkészítést nyújt mindazon európai uniós karrierre készülő fiatal számára, aki európai uniós intézményekben vagy a hazai közigazgatás uniós területein szeretne elhelyezkedni.

A szeptemberben induló immár negyedik évfolyamra 2023. május 15-ig lehet beadni a jelentkezést. A programra felsőfokú végzettséggel, vagy végzős hallgatóként lehet jelentkezni.

 

Munka mellett is elvégezhető

A munka mellett elvégezhető, két szemeszteres program az elméleti tudás mellett gyakorlatorientált képzést nyújt. Felkészít az Európai Személyzeti Felvételi Hivatal (EPSO) versenyvizsgájára, továbbá a szaknyelvi tudás fejlesztésével segíti a pályázókat.

Prőhle Gergely programigazgató a Nemzetek Európája Karrierprogram hallgatóival (Fotó: Nemzetek Európája Karrierprogram)

A 2020 szeptemberében indult program célja, hogy növelje az európai uniós intézményeknél sikeresen pályázó és elhelyezkedő, idegen nyelveken jól beszélő, megfelelő szakpolitikai ismeretekkel rendelkező magyar szakemberek számát – olvasható a Nemzetek Európája Karrierprogram honlapján.

 

A végzettek közül többen már Brüsszelben dolgoznak

A képzés első évfolyamát 47, a másodikat 17 fiatal végezte el. Közülük többen dolgoznak már Brüsszelben uniós intézménynél vagy a magyar képviseleten, illetve a hazai közigazgatásban kifejezetten uniós területen.

Pár napja írtunk arról, hogy fizetett gyakornoki és ösztöndíj-programot hirdet a Danube Institute. Az áprilistól decemberig tartó programra azokat várják, akiket érdekel a külpolitika, Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszere és geopolitikai térben elfoglalt helye.