A sanghaji rangsorként ismertté vált, évente kiadott listát 2003-ban kezdte megjelentetni a sanghaji Jiao Tong Egyetem, majd 2009 óta már a ShanghaiRanking Consultancy – egyetemektől és kormányzati szervektől – független tanácsadó cég állítja össze. Az egyetemek tudományos, kutatási teljesítményét értékelő ARWU-ban az alábbi hat szempont alapján eltérő súlyozás mellett rangsorolják az egyetemeket:
A lista összeállításakor több mint 2500 egyetem tudományos, kutatási tevékenységét vizsgálják meg, közülük minden évben ezer intézmény kerül fel a listára. Magyarországról négy egyetem szerepel az idei – augusztus közepén megjelent – rangsorban. Közülük holtversenyben a legjobb helyezést az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), illetve a Semmelweis Egyetem (SE) érte el, miután mindkét egyetemet a 601-700. helyre rangsorolták. A harmadik helyre a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) (701-800. helyezés), míg a negyedikre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) (901-1000. helyezés) került.
Photo: 123rf
Tavaly szintén ez a négy hazai egyetem szerepelt a listán. 2021-ben az ELTE mellett az SZTE érte el a legjobb helyezést (601-700. pozíció), míg az SE 701-800., a BME 801-900. helyre került. 2018 óta ez a négy egyetem minden évben szerepelt a rangsorban, 2018-2020 között pedig a Debreceni Egyetem is felkerült a listára.
A globális rangsor első tíz helyéből nyolcat amerikai intézmények foglalnak el, a top10-be rajtuk kívül még két angol egyetem – Cambridge (4.) és az Oxford (7.) – került be. A ranglistát a Harvard vezeti, immár 20. éve végez az első helyen. Utána a Stanford, majd a Massachusetts Institute of Technology (MIT) következik. A top5-ben még a Cambridge-nek és a Berkeley Egyetemnek jutott hely. A top5-ben tavalyhoz képest annyi változás történt, hogy az MIT és a Cambridge helyet cserélt egymással a 3-4. helyen.
Az EU-ban a legjobb helyezést ismét a Paris-Saclay érte el a 16. pozíciójával, utána nem sokkal a zürichi ETH következik (20. helyezés). Ausztriából 13, Lengyelországból 11, Csehországból 8 egyetem fért fel az ARWU listájára.
Egy, a nyáron megjelent másik felsőoktatási világrangsorban, a Quacquarelli Symonds (QS) londoni elemző cég listáján a hazai egyetemek közül a Szegedi Tudományegyetem érte el a legjobb helyezést (551-560. pozíció). Az 1422 intézményt tartalmazó listára Magyarországról 11 egyetem fért fel, közülük kettő most először szerepelt a rangsorban.