Tudástár

Minden az AI körül forog – Magyarország az élen járna, a nagyok fékeznének

Haiman Éva | 2023-03-31
Berlinben is bemutatkozott a magyar mesterséges intelligencia ökoszisztéma, amelynek célja nem kevesebb, mint hogy Magyarország a mesterséges intelligencia-fejlesztések és -alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön. Közben világszerte heves viták övezik az AI megoldásokkal kapcsolatos fejlesztéseket, még az egyébként hihetetlenül vállalkozó szellemű Elon Musk is a kockázatokra figyelmeztet.

A berlini magyar nagykövetség rendezvényén is bemutatkozott a héten a magyar mesterséges intelligencia (MI vagy angolul AI) ökoszisztéma. A cél, hogy együttműködéseket alakítsanak ki a magyar és német ökoszisztémában működő kutatóintézetek, egyetemek és gazdasági társaságok között. Erről Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára beszélt az MTI-nek.

Bemutatkozott a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium, valamint a több mint négyszáz szervezetet tömörítő Mesterséges Intelligencia Koalíció. Utóbbi azért jött létre, hogy Magyarország a mesterséges intelligencia-fejlesztések és -alkalmazások terén az európai élvonalba kerüljön. A témában Jakab Roland, az MI Koalíció elnöke, az Ericsson Magyarország ügyvezető igazgatója tartott online előadást.

 

Magyarország és a mesterséges intelligencia

A MI Koalíció 2018-ban alakult meg. Ez volt az első olyan struktúra, amely összehozta a mesterséges intelligencia ökoszisztéma magyarországi szereplőit. A MI Koalíció tevékenysége nyomán jött létre a Mesterséges Intelligencia Stratégia. Ez a 2020-2030 közötti időszakra határozza meg a teendőket annak érdekében, hogy a MI hozzájáruljon a magyar gazdasági eredményekhez és a társadalom jólétéhez.

„Erőteljes AI-rendszereket csak akkor szabad kifejleszteni, ha biztosak vagyunk abban, hogy hatásaik pozitívak, a kockázataik pedig kezelhetők lesznek” (Fotó: 123rf)

Ez egy nagyon masszív technológiai trend, rengeteg befektetés irányul a mesterséges intelligenciába. Alapjaiban változtatja meg a legtöbb iparág működését, gondoljunk például a ChatGTP-re. A mesterséges intelligenciának matematikai és hálózatelméleti alapjai vannak, és ebben világszínvonalú magyar kutatók is szerepet kaptak: Neumann János és Erdős Pál, napjainkban Barabási Albert László. Erősek vagyunk a vállalati oldalon is – mondta Bódis László.

A Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratóriumba, annak kutatásaiba az állam 2020 és 2025 között 12 milliárd forintot fektet be. Ez a platform fogja össze, készteti együttműködésre a magyarországi kutatóintézeteket és a vállalati szektort.

 

Heves viták az AI körül

A mesterséges intelligencia térhódítását világszerte egyre komolyabb viták övezik. 

Az uniós mesterséges intelligenciáról szóló jogszabály (AI Act – röviden: AIA) is formálódik, és a döntéshozók, illetve az érintett cégek igyekeznek minden lehetséges problémát előre szabályozni, ám ez korántsem könnyű. 

A jogalkotók azon igyekeznek, hogy a különböző mesterséges intelligencia eszközöket aszerint osztályozták, hogy milyen szintű kockázatot látnak bennük. Ám közben az olyan agresszívan terjedő generatív mesterséges intelligencia-technológiák kezelésére, mint a ChatGPT és a Stable Diffusion, világszerte letarolnak mindent. 

A színfalak mögött a fejlesztésekbe dollármilliárdokat fektető IT-óriások keményen lobbiznak azért, hogy innovációik ne kerüljenek bele a nagy kockázatú osztályba. Az ugyanis több megfeleléssel, magasabb költséggel és nagyobb elszámoltathatósággal járna termékeik körül. Az AppliedAI iparági szervezet nemrégiben végzett felmérése alapján a megkérdezettek 51 százaléka számít arra, hogy a mesterséges intelligenciáról szóló törvény következtében lelassul a mesterséges intelligencia fejlesztési tevékenysége.

 

Még Elon Musk szerint is óriási veszély az AI

Erőteljes AI-rendszereket csak akkor szabad kifejleszteni, ha biztosak vagyunk abban, hogy hatásaik pozitívak, a kockázataik pedig kezelhetők lesznek. (Fotó: Unsplash)

A Reuters beszámolója szerint közben Elon Musk és mintegy 1000 mesterséges intelligencia szakértő, illetve vállalatvezetők egy csoportja újra nyílt levélben követelte az MI-fejlesztések leállítását. Egészen pontosan a GPT-4-nél erősebb mesterséges intelligencia rendszerek kiképzésének hat hónapos szüneteltetését követelik. Az ok, hogy ezek a fejlesztések megítélésük szerint potenciális kockázatokat hordoznak a társadalomra és az emberiségre nézve. (Érdekesség, hogy Elon Musk – és az akkor még élő Stephen Hawking –, és velük együtt számos fontos tudós már 2015 elején is nyílt levélben figyelmeztetett az AI veszélyeire, leegyszerűsítve: egy a Terminator filmekből is ismerthez hasonló jövőtől tartva.)

„Erőteljes AI-rendszereket csak akkor szabad kifejleszteni, ha biztosak vagyunk abban, hogy hatásaik pozitívak, a kockázataik pedig kezelhetők lesznek” – áll a Future of Life Institute által kiadott levélben.