Példakép

Több mint 5 napon keresztül kutatott túlélők után a 19 éves Mező Marcell

UNIside | 2023-02-18
A rettenetes törökországi földrengést követően Magyarországról is indultak mentőcsapatok a túlélők kiszabadítására, az áldozatok megsegítésére. A Baptista Szeretetszolgálat munkájának köszönhetően több mint 10 embert sikerült élve kimenekíteni a romok alól. A csapat legfiatalabb tagja, a mindössze 19 éves Mező Marcell volt.

A jászberényi származású Mező Marcell évek óta foglalkozik azzal, hogy képezze kutyáját. Black egy jelenleg öt éves labrador, aki kölyökkorában került a fiúhoz. 

Mező Marcell számára ez volt az élete első bevetése éles helyzetben (Fotó: Facebook)

Amikor kint voltunk a területen, akkor a munkával foglalkoztunk, erre próbáltunk összpontosítani. Fontos volt a biztonságunk miatt is, mivel nem lehetett elérzékenyülni egy olyan helyzetben, amikor bármikor ránk omolhat az épület” nyilatkozta szerdán a Mokka című műsorban a fiú.

„Természetesen borzasztó volt látni, ami történt. Az út szélén a családokat, akik éppen a munkánkra várnak. Ez nagyon nehéz volt, de próbáltunk segíteni” – tette hozzá.

Mező Marcell számára ez volt az élete első bevetése éles helyzetben, jelenleg még a jászberényi Lehel Vezér Gimnázium végzős tanulója. A látottak csak megerősítették korábbi elképzelését, hogy mindenképpen orvosként szeretne továbbtanulni.

A csapat február 12-én érkezett meg a budapesti Liszt Ferenc Repülőtérre. Összesen 18-an segédkeztek a mentésben, 8 keresőkutya segítségével. A reptéren vastapssal fogadták a csapatot. Személyesen köszönték meg nekik a munkát a magyarországi török nagykövetség képviselői.

Hazaérkezése utáni nap Marcellt az osztálytársai sem hétköznapi módon köszöntötték. Hatalmas ovációban részesült, amikor belépett az osztályterembe. Továbbá egy jó adag konfettit is a nyakába zúdítottak. Mindeközben pedig egy óriási „BÜSZKÉK VAGYUNK RÁD, MARCI!” feliratú transzparenst is a magasba tartottak.