A Semmelweis Egyetem szenátusa január 26-i ülésén két rektorjelöltet hallgatott meg.
Az SE rektori posztjára ketten nyújtottak be pályázatot. Kellermayer Miklós, az Általános Orvostudományi Kar dékánja és Merkely Béla jelenlegi rektor.
A szenátusban a hat egyetemi kar, a Hallgatói Önkormányzat, a Doktori Tanács, a Klinikai Központ és a két érdekképviselet választott képviselői döntöttek a két pályázóról. Az SE közleménye szerint 36:8 arányban szavaztak arra, hogy továbbra is Merkely Béla vezesse a több mint 250 éve alapított egyetemet.
„Az elmúlt öt év legfontosabb eredménye az orvos- és egészségtudományi kurrikulum megújítása, és annak gyakorlatba történő bevezetése volt.” (Fotó: SE/Facebook)
A testület tagjai titkos szavazással választották meg Merkely Béla tanszékvezető egyetemi tanárt, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatóját, Széchenyi-díjas orvost, az egyetem jelenlegi rektorát.
A felsőoktatási törvény értelmében a rektorjelölt személyéről szóló javaslatot az egyetem elküldi a fenntartónak. A Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány vezetője a Kulturális és Innovációs Minisztérium útján továbbítja azt a köztársasági elnöknek. A menetrend szerint Novák Katalin 2023. július 1-jével ötéves időtartamra bízza meg az egyetem vezetőjét.
Merkely Bélát ezt megelőzően 2018. július 1-jén nevezték ki a Semmelweis Egyetem rektorává.
Az SE közleményében a rektor a mostani győzelem okáról beszél. Szerinte széles körben elismerik szerepét, amiért a Semmelweis Egyetem – Közép-Kelet Európában elsőként – a világ legjobb 250 egyeteme közé jutott.
Az elmúlt öt év legfontosabb eredménye az orvos- és egészségtudományi kurrikulum megújítása, és annak gyakorlatba történő bevezetése volt. Ennek eredményeként tovább erősödött a gyakorlati, betegágy melletti oktatás szerepe, hasonlóan a világ meghatározó és legjobb egyetemeihez – mondta.