Példakép

New Yorkban a magyar értékekről

UNIside | 2023-10-05
A „világ fővárosában” Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyt tartanak a magyar értékekről.

A világ egyik legjelentősebb zongoraversenyévé nőtte ki magát a New York-i Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny, amit ezúttal is a Carnegie Hall Nagytermében tartanak meg holnap, október 6-án. A zongoraverseny művészeti igazgatója, a Liszt Ferenc-díjas zongoraművész György Ádám szerint nemcsak a négy ifjú tehetség a győztese a versenynek, hanem minden magyar, hiszen szavak nélkül beszélhetünk értékeinkről jelentős szakmai– és médiaérdeklődés által övezve.

„A New York-i Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny, támogatóink segítségével, 2023-ra a világ egyik legjelentősebb zongoraversenyévé nőtte ki magát. Az előválogató után versenyünk szóló és zenekari döntőre hívja a négy kiválasztott fiatalt. Mindkét eseményre idén is a Carnegie Hallban kerül sor és a döntősöket ismét New York egyik, ha nem a legkiválóbb együttese, az Orchestra of St. Luke’s kíséri majd. Nagy öröm számomra, hogy idén is folytatódik a határainkon átívelő, legjelentősebb Liszt ünnep” – fogalmazott György Ádám.

György Ádám 2020-ban Liszt Ferenc-díjat is nyert. (Fotó: www.newyorkliszt.com)

A zsűrielnök a művészeti igazgató lesz. Meghívására idén Farkas Gábor, valamint Steven Spooner, a Johns Hopkins Egyetem professzora kapott helyet.

A döntőbe Ningxin Zhan (a Johns Hopkins egyetemről), Klyde Ledamo, Honbgo Cai (a Juilliardról), valamint Huiping Cai (a Yale-ről) jutottak be.

Az alapító és művészeti vezető szerint a versenynek nemcsak négy győztese van a négy döntős személyében – akik életre szóló lehetőséget kapnak a Carnegie Hall Nagytermében való fellépéssel –, hanem a közönség is páratlan művészi élménnyel gazdagodik. Emellett Liszt Ferenc művészetén keresztül Magyarország is kiemelt figyelmet kap a világ kulturális ütőerén ezekben a kihívásokkal teli időszakban.

„A verseny kiemelkedő lehetőség arra, hogy szavak nélkül beszéljünk az értékeinkről: 2023-ra a verseny igazi Grand Slam-mé nőtte ki magát, New Yorkban ismét büszkék lehetünk magyar művekre.” – mondta György Ádám.

Korábban már megírtuk, hogy az idei Bajnokon Ligája döntőjét a művészeti vezető nyitotta meg zseniális zongoraművével, rendszeres fellépője a New York-i Carnegie Hallnak, sőt korunk legismertebb magyar művésze. Bizonyára erre az alkalomra is készül valamilyen csodás meglepetéssel.