A munkacsoport minden hozzá beérkező bejelentést kivizsgál. Ennek érdekében belső kommunikációs csatornát nyit, amelyről a BME hallgatói tájékoztatást kapnak, továbbá
Mint ismert, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának 2024-es bodajki gólyatábora először azzal került be a hírekbe, hogy a szervezők kitiltották az óvszert a táborból, később pedig a részt vevő diákok megalázó bánásmódról számoltak be a táborral kapcsolatban különböző fórumokon, bár a BME tájékoztatása szerint, hivatalos panasz eddig nem érkezett hozzájuk.
A BME közleménye szerint a jövőben a rendezvény alapelveit, fókuszpontjait az új szabályok határozzák meg, hogy valóban egy teljeskörűen biztonságos, a hallgatóknak jó élményt adó eseményen vehessenek részt a diákok. Fontos, hogy a tervezett esemény építsen az eddigi rendezvények értékeire, de a megújulás része a szemléletváltás annak érdekében, hogy az esemény egyetemkezdő fesztiválként támogassa a közösségépítést, segítse a középiskola és az egyetem közötti átmenetet és megalapozza a sikeres egyetemi tanulmányokat.
A tábor programjait úgy alakítja ki az intézmény, hogy mindenki egyenlő eséllyel vehessen részt azokban, figyelembe véve az egyéni különbségeket, legyenek azok kulturális, szociális vagy egészségügyi természetűek. A táborban jelen lesz az egyetem támogató, segítő szolgálata is pszichológusokkal, mentálhigiénés és beilleszkedést támogató tanácsadást is nyújtva, hogy a hallgatók a nap minden szakában fordulhassanak hozzá kérdéseikkel, problémáikkal.
A BME továbbfejleszti a hallgatókat támogató szolgáltatásokat, amelynek pszichológus munkatársaihoz év közben is bármikor fordulhatnak nehézségeikkel, problémáikkal a hallgatók, és ahol azonnal hathatós segítséget kapnak az egyetemtől.
Forrás: BME Rektori Kabinet, Kommunikációs Igazgatóság