„A tinédzserkorú olvasókkal való kapcsolattartás nagyon fontos számunkra. Ők jelenleg a könyvek nagyfogyasztói, hiszen negyedük hetente legalább egyszer, csaknem 10 százalékuk pedig naponta olvas. Szeretnénk, ha fiatal felnőttként sem veszítenék el olvasási kedvüket, a Bookline kínálatában éppen ezért számos young adult kategóriájú könyv található, és több rendezvényünkkel is a kamaszoknak igyekszünk kedveskedni” – mondja Fábián Barbara, a Bookline PR menedzsere.
Ludvig Orsolya Stefanie: A könyvnek minden szabadidős tevékenység konkurenciája
A mai tizen- és huszonéves korosztály elsősorban nem a klasszikus szépirodalomért, sokkal inkább a szórakoztató műfajokért, többek közt a krimi, sci-fi, fantasy, misztikus, horror-, valamint a romantikus történetekért rajong.
A fiatalok ugyanakkor általában kedvelik a szuperhősös történeteket és az akcióregényeket is, sokan kortárs magyar irodalmat is szívesen olvasnak – olvasható a Bookline közleményében.
A kamasz olvasókkal való kapcsolattartás a Bookline számára is kiemelten fontos, éppen ezért szeptember 15-én a Budapest Park JusTeenTime rendezvényén egy kamaszoknak szóló könyvcserepiknikkel készül – ezen az eseményen egy otthonról hozott könyvért cserébe egy másikat választhatnak a könyvrajongók.
A rendezvény részeként a TikTokon is népszerű #BookTok könyvek közül tízet rejt el a Bookline a piknik helyszínén, többek közt Stephanie Gaber Volt egyszer egy összetört szív, valamint Jessica Townsend Nevermoor című köteteit.
A könyvek megtalálói természetesen megtarthatják az általuk felfedezett kincseket, ha pedig a kötetekben elrejtett könyvjelzőt visszaviszik a standhoz, a Bookline még egy extra ajándékkal is kedveskedik nekik.
A Budapest Park néhány hete a zenei csemegéken kívül könyves újdonságokkal is várja a koncertrajongókat: a Bookline a Parkban helyezte el első bolton kívüli elárusítóhelyét, a Bookline KönyvesBolcot. A Park merch boltjában megtalálható KönyvesBolc vásárlói mintegy 80 különböző cím közül válogathatnak – a kínálatban elsősorban a Bookline sikerlistás, valamint zenei és gyerek tematikájú könyvek kaptak helyet.
A nyár folyamán az UNIside is különleges kezdeményezéssel támogatta a könyvolvasás népszerűsítését. A HSUP-pal és az Óbudai Egyetemmel közös akciónk keretében ajándékba adott legyezőink QR-kódot tartalmaztak, amelyek egy online kvízhez vezettek. A kitöltők között értékes Libri könyvcsomagokat sorsoltunk ki.
Célunk ezzel a kampánnyal az volt, hogy felhívjuk a figyelmet a könyvek és az olvasás fontosságára, valamint hogy szórakoztató és interaktív módon ösztönözzük az embereket az olvasásra.