Free

Karácsonyi menü egészségesebben – Ne mondj le a kedvenceidről

Kőszegi Anna | 2022-12-22
Ha szeretnéd az ünnepi étkezéseket élvezni, de nem bánnád, ha közben az egészségedre is oda tudnál figyelni, tartsd észben ezt a pár egyszerű trükköt. A karácsonyi időszaknak nem kell a felszaladt kilókról szólnia.

Karácsonykor mindannyian elengedjük magunkat. Senki sem akarja kihagyni a nagyi bejglijét, a zserbót és a többi klasszikust. Nem is kell ezekről lemondanunk, hiszen az ünnepekhez és a közös karácsonyi élményekhez hozzátartozik az étel és a közös evés is, mióta világ a világ. Ha nem veszünk részt az étkezésekben, kalóriákat ugyan spórolunk, de az élmény, amiről lemaradunk, nem pótolható. Lehet azonban, hogy szeretnénk elkerülni a délutáni kajakómát. Nem kellemes a két ünnep között tetőző csömör sem, amikor úgy érezzük az emésztőrendszerünk felmondta a szolgálatot. Ha idén szeretnél egy-két egészségesebb alternatívát becsempészni a karácsonyi menübe, nem kell lemondanod a kedvenceidről.

Felezd meg a cukrot

Aki kipróbálta már egyszer, hogy leszokik a cukorról, tudja, hogy mennyire szemléletformáló élmény rájönni például arra, hogy a kávét két-három kanál cukor nélkül is meg lehet inni. Egy ilyen kísérlet után válik feltűnővé, hogy néhány ételben milyen sok cukor van. Félreértés ne essék, senkiben sem akarunk bűntudatot kelteni és a karácsonyt cukormentessé tenni! Sokszor azonban egy süti megsütése után vesszük észre, hogy az előírt cukormennyiség valójában rengeteg és a felével is ugyanolyan finom édességet kaphatunk. Ha ilyen lehetőségünk adódik, vagyis a recept rugalmas, vagy rajtunk áll, mennyi cukrot lapátolunk a csészénkbe, nem árt, ha lemondunk a cukor egy részéről. Bár a karácsonykor felszedett plusz kilók az ünnepek után, a szokásos étrendünkre visszaállva le is olvadnak, így emiatt nem kell aggódnunk. A cukorral ennek ellenére érdemes vigyázni. Rövid távon is okozhat fura tüneteket a túlzott beivitele, mint hirtelen megjelenő pattanások vagy a kezdeti pörgés után az energiaszintünk összeomlása.

karácsonyi

Forrás: Pexels.com

Több rivaldafényt a halnak

Magyarországon összesen évente 6,5 kiló halat fogyasztunk fejenként, ami jelentősen elmarad az 24 kg/fős uniós átlagtól. Ez a hat és fél kiló valószínűleg pont az ünnepi halfogyasztást és még egy-két alkalmat jelent. Érdemes lenne év közben is alaposabban beépíteni a halat az étrendünkbe és a karácsonyi étkezések során is hangsúlyosabb szerepet kaphatna. Általában az ünnepi menü részét képezi, így senkinek nem okoz kellemetlen meglepetést. A különféle halak rengeteg módon elkészíthetők, nem kell feltétlenül a halászlé és rántott hal vonalon maradnunk. A lazac vagy egészben sült pisztráng bármilyen ünnepi asztalnak méltó dísze lehet. Hogy a tudományról is essen pár szó, nem mehetünk el amellett, hogy milyen pozitív hatásai vannak a halban is fellelhető omega zsírsavaknak az agyra, a hajra, a bőrre, az emésztésre és még sorolhatnánk mennyi mindenre.

Ne maradj mozdulatlan

Ha úgy érezzük, túl sokat kívánt a szemünk a gyomrunk kapacitásához képest, és mozdulni sem tudunk, adjunk magunknak pár percet, majd a legjobb, amit tehetünk, ha sétálni indulunk. Egy laza séta segít az emésztés beindításában és a vércukorszint normalizálásában is. A legjobb étkezés után egy-másfél órával kimozdulni. Ha várunk egy kicsit, nem kell attól tartanunk, hogy teli hassal botorkálnunk majd, de  kihasználhatjuk áldásos hatásait is. A sétának számos pozitív hatása van az egészségünkre hosszú távon is. Így ne feledkezünk meg erről a meglehetősen alábecsült mozgásformáról az ünnepek elmúltával sem. Hiszen akár még újévi fogadalmaink megvalósításában is segítségünkre lehet.

Címkék: egészség   hús   karácsonyi menü   táplálkozás