Az au pair olyan fiatal lány (vagy fiú), aki beköltözik a családhoz és vigyáz a gyerekekre. Cserébe a család ingyen szállást és zsebpénzt, esetleg további extrákat biztosít a számára. A befogadó családnak is megéri, hiszen így már van kire bízni a gyerekeket, összességében jóval olcsóbban, mintha minden nap bébiszitter járna hozzájuk.
Az ügynökségek és internetes oldalak legtöbbször a dolog kulturális cserejellegét emelik ki, ahol mind a családnak, mind az au pairnek hasznára válik, hogy megismerik egymás kultúráját. Sok szó esik arról is, hogy a család tagja leszel, a gyerekek nagytestvére. A kép azonban ennél összetettebb. Igaz, hogy au pairként nagyon könnyű nyelvet tanulni, hiszen az anyanyelvi környezetben sokszor nincs más választásunk, de belecsöppenni egy idegen család életébe sok kihívással is jár.
Ha érdekel az au pair-élet, azt ajánljuk, olvass minél több beszámolót olyanoktól, akik már kipróbálták ezt az élményt. Fogadó családot ügynökségen vagy kifejezetten au pairek és családok számára készült internetes oldalakon keresztül, esetleg Facebook-csoportokban találhatsz.
Alicia 19 évesen került Mallorca szigetéről a franciaországi Lille-be, ahol két gyerekre vigyázott. Az ő beszámolójában első kézből olvashatunk az au pair élet előnyeiről és nehézségeiről.
Szerettem volna egy rendes családot találni, ahol be tudok illeszkedni, és olyan szerepet tölthetek be, mint egy nővér. Játszva szerettem volna franciául tanulni, nem túl kötött keretek között. Az első és legfontosabb dolog számomra a nyelvtanulás volt, hogy anyanyelvi környezetben gyakorolhassam a franciát. Ez később keveredett a némettel és a spanyollal, mert a családban ezeket a nyelveket is beszélték többé-kevésbé. A szülők azt szerették volna, ha elkezdem a gyerekeket németül és spanyolul tanítani. Sajnos a 3 éves kislány még nem értette mi történik, a 9 éves kisfiút pedig egyáltalán nem érdekelte a dolog.
Ha érdekel az au pair élet, azt ajánljuk, olvass minél több beszámolót. (Fotó: Pexels)
Próbáltak kedvesen fogadni, de a gyerekek nagyon szégyenlősek voltak, meg sem szólaltak. Saját szobám volt terasszal és gardróbbal, így akadt egy olyan hely, ahol magam lehettem. Szép emlékeim vannak erről a kezdeti időszakról. Aztán sajnos voltak problémáim a gyerekekkel, amit a szülők nem kezeltek elég határozott fellépéssel, s ez megnehezítette a dolgomat. Próbáltam elérni a gyerekeknél, hogy tekintsenek a barátjuknak és érezzék magukat komfortosan velem. Ez sikerült is egy időre, de összességében hullámvasútként jellemezném a kapcsolatunkat.
A gyerekekkel való kommunikáció. Volt némi tapasztalatom gyerekekkel korábbról, de 19 éves voltam, amikor au pair lettem, és meg kellett tanulnom a gyerekekkel bánni. Ha nem franciául beszéltem velük, egyszerűen nem hallgattak rám, így a franciatudásomat is gyorsan kellett fejlesztenem. A kislány nagyon nehezen szakadt el az anyukájától, hatalmas sírásba kezdett, ha az édesanyja akár csak a boltig ment. Az elején nagyon nehéz volt, mert az iskolai francia órák erre nem készítettek fel, és az egész napos próbálkozás olyan fárasztó volt, hogy estére már fájt a fejem. Végül hasznos volt a dolog, mert így nagyon gyorsan fejlődött a nyelvtudásom és a gyerekek is jobban megértették, milyen helyzetben vagyok. Mindenkinek egy folyamat volt az alkalmazkodás.
Az au pairek életéről alkotott kép, ahol a családdal együtt mindenki boldog, nem minden esetben igaz. Óvatosan kell családot választani. Mi sokat telefonáltunk és videótelefonáltunk, így meg tudtam győződni róla, hogy rendes emberekkel és normális körülmények között fogok élni.
Nagyon sok embert ismertem meg különféle országokból és így szereztem a legjobb emlékeket. A nyelviskola, ahova jártam, szinte az otthonommá vált, benne sok jófej diákkal és tanárral. Közös programokat szerveztünk, s így nem kellett mindig a családdal lennem. Mivel vidéken nőttem fel, a városi életben is ez volt az első tapasztalatom.
