Uni

Ötmilliárdos támogatást kapnak a modellváltott egyetemek nemzetközi kutatói programokra

UNIside | 2023-03-16
Az azonnali támogatást kilenc magyar egyetem kapja. Ezeket érinti ugyanis az EU decemberi döntése, amely szerint nem kaphatnak új támogatásokat a Horizont Európa uniós kutatási és innovációs keretprogramból.

„A kormány azonnali, 5 milliárdos támogatást nyújt a magyar egyetemek kutatói programjainak előfinanszírozására. A segítséget azok az egyetemek kapják, amelyek Brüsszel diszkriminatív döntése kizárna a Horizont kutatási együttműködésekből” – fogalmazott közleményében a Kulturális és Innovációs Minisztérium.

„Így 9 magyar egyetem 12 pályázata esetében nyílik meg a lehetőség arra, hogy társult tagként részt vegyen a kutatási együttműködésekben és végezzen olyan nemzetközi kutatásokat, amelyek költségeit Brüsszel egyelőre nem finanszírozza meg”

olvasható a közleményben.

A kormány döntéséről Hankó Balázs felsőoktatásért felelős államtitkár a Facebook-oldalára feltöltött videóban is beszámolt.

A miniszterek lemondtak egyetemi kuratóriumi tagságukról

Az ügy előzménye január elejére nyúlik vissza. Ekkor derült ki, hogy az EU miniszteri tanácsának decemberi döntése értelmében a hazai alapítványi fenntartású felsőoktatási intézmények nem kaphatnak friss támogatásokat az EU által finanszírozott Erasmus+ oktatási csere-, valamint a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogramból.

Jelenleg nem ítélhető meg új uniós forrás a modellváltott egyetemek számára a Horizont programban (Fotó: 123rf)

Az egyik uniós kifogás a modellváltott egyetemekkel kapcsolatban az volt, hogy az érintett 21 intézmény csaknem felének kuratóriumaiban politikusok ülnek, és mandátumuk határozatlan időre szól. Ez ügyben eddig annyi történt, hogy február közepén lemondtak az alapítványi formában működő egyetemek kuratóriumi tagságukról a miniszterek.

Továbbá a kormány ezt várta el a kuratóriumokban tagsággal bíró államtitkároktól, helyettes államtitkároktól, közigazgatási államtitkároktól, miniszteri biztosoktól, kormánybiztosoktól is. Közülük Wáberer György, a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos úgy döntött, hogy a jövőben a Tokaj-Hegyalja Egyetemért Alapítvány kuratóriumi feladataira kíván inkább koncentrálni. Ezért lemondott kormánybiztosi tisztségéről.

Pályázni lehet, csak támogatás nem ítélhető meg a Horizont programra

Január végén az Európai Bizottság külön közleményt adott ki az ügyben. Ebben leszögezték: amíg a decemberi uniós döntés hatályban marad, az érintett 21 hazai egyetem számára nem ítélhető meg uniós forrás az Erasmus+ vagy a Horizont Európa program keretében. Ebben az időszakban azonban továbbra is pályázhatnak az uniós programokra.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium pedig azt közölte: az Erasmus-ügy a jelenleg futó diákcsereprogramokat nem érinti. Az erre vonatkozó pénzügyi keretek biztosítottak.