Munka

A home office előnyei és hátrányai a munkavállalásban

UNIside | 2023-06-09
A home office angol kifejezés magyarra fordítva otthoni munkavégzést, hivatalos nyelven távmunkát jelent. Az otthon végzett távmunkát a legtöbben Magyarországon a 2020 márciusában megjelenő koronavírus-járvánnyal hozzák összefüggésbe, valójában azonban már ezt megelőzően is létezett, bár kevésbé volt a köztudatban.

A Munka Törvénykönyve távmunkavégzésnek hívja azt a fajta tevékenységet, amelyet a munkáltató telephelyétől elkülönült helyen, rendszeresen végeznek számítástechnikai eszközzel, majd eredményét elektronikusan továbbítják. A távmunka alkalmazási területe valóságban ennél jóval tágabb. A home office típusú munkavégzés a részmunkaidővel és az önfoglalkoztatással együtt atipikus – nem jellemző – foglalkoztatási formának számít. Ezek, ha igazodnak az egyes országok gazdaságszerkezeti sajátosságaihoz, akkor hozzájárulhatnak a foglalkoztatottság és a versenyképesség növekedéséhez. Emiatt az Európai Unió is támogatja elterjedését.

 

Távmunka és home office

A Központi Statisztikai Hivatal nyilvántartása szerint 2020 előtt minimális – 2010-ben 2,7 százalék, 2018. I. negyedévében 3,7 százalék, azaz 144 000 fő – űvolt a távmunkában dolgozók aránya. Ha a férfiak és nők arányát nézzük, az 2018-ban nagyjából megegyezett. Ezzel szemben óriási a különbség a fizikai és szellemi foglalkozásúak száma között, utóbbi javára, amely 2018-ban 133 500 fő (7,9 százalék) volt, szemben a 10 600 fővel (0,5 százalék). A korcsoportokat vizsgálva, a 35-39 éves korosztályban a legelterjedtebb a home office, a férfiaknál 6,0 százalék, nőknél 6,3 százalék, szemben az átlag 3,8 illetve 3,7 százalék.

Meg kell jegyezni azt is, hogy távmunka esetében a munkáltatók 62 százalékban a munka eredményét nézik és nem a munkaidőt. Az alkalmazottak 55 százalékának van lehetősége a teljes mértékű önállóság miatt a home office végzésére, míg 23 százalékuk a munkáltató kérésére dolgozik így. Továbbá 74 százalékuknak van hozzáférése a munkahelyi hálózathoz. Az iskolai végzettséget vizsgálva 69 százalékuk felsőfokú végzettségű, 27 százalékuk érettségizett. A munkavégzés helye szerint: 89 százalékban otthonról dolgoznak, a többiek teleházban, kihelyezett irodában, nyilvános helyen vagy ügyfeleknél.

A home office típusú munkavégzés a részmunkaidővel és az önfoglalkoztatással együtt atipikus – nem jellemző – foglalkoztatási formának számít. (Fotó:123RF)

 

A Covid19-járvány hatása a munkaerőpiacra

A 2020 márciusában jelentkező Covid19-világjárvány alaposan felforgatta az addigi helyzetet, mivel az egyének kötelező személyes távolságtartásra és maszkviselésre lettek kötelezve, azért, hogy ezáltal próbálják csökkenteni a nagy arányban halálos betegség terjedését, amire kezdetben semmilyen gyógyszer sem volt. Azokon a munkahelyeken, ahol lehetséges volt, otthoni munkavégzést rendeltek el.

A home office-ban dolgozók száma a 2020 februári 100 000 főről márciusra 300 000 főre nőtt, májusra pedig 760 000 főn tetőzött. Utóbbi a foglalkoztatottak 17 százalékát tette ki, akik 6,9 százalékban rendszeresen, 10,3 százalék alkalmanként dolgozott ezen a módon. Ez a magas arány augusztusra visszaesett 1,5 illetve 4,0 százalékra, majd ismét növekedénsek indult a pandémia októberi, második hulláma miatt, és 2021 januárjára elérte a 4,3 illetve a 7,3 százalékot.

 

Mik a home office előnyei és hátrányai?

Fő előnye természetesen a munkába járás távolságának megszűnése, hiszen nem kell minden egyes nap beutazni a munkahelyre, ezáltal rengeteg időt, sőt pénzt (benzin, vonaljegy, bérlet) lehet megtakarítani. A másik előnye az, hogy ha egyedül dolgozunk otthon, akkor nem zavarhat meg a munkában senki, jobban oda tudunk koncentrálni a feladatra. 

Az előnyök mellett hátrányok is bőven akadhatnak. Egyik ilyen, hogy sok dokumentum, irat, okmány nem vihető haza, mivel a munkahely nem adhatja ki a dolgozóknak, illetve vannak olyan jellegű munkák, amelyek csak a helyszínen végezhetők el. A másik hátrány, hogy segítség is nehezebben kérhető, bár erre azért ott van a telefon, az internetes levelezési– és kommunikációs rendszer.

Hátrány lehet az is, hogyha munkavégzés idején jelen van egy olyan családtag, aki hátráltatja a munkát, hangosan beszél, zavarja a munkavállalót. Újszülött vagy nagyon kicsi gyermek mellett is nehézkessé válhat az otthoni munkavégzés, mivel ők állandó felügyeletet igényelnek. Ezek miatt érdemes kissé rugalmassá tenni az otthoni munkavégzést, úgy, hogy nem időben, hanem teljesítményben mérik a munkáltatók.