Tudástár

Most csütörtökig módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések

Halaska Gábor | 2023-03-21
Március 21. és 23. között módosíthatók a középiskolai felvételi jelentkezések a felvételi eljárás során, ám csak egy alkalommal.

A középfokú felvételi jelentkezések során tehát 2023. március 21. és 23. között egyetlen alkalommal módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek. Ebben a cikkben megmutatjuk, hogy hogyan.

A felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai alapján a tanulók egyetlen alkalommal módosíthatják a középfokú felvételi eljárásban eredetileg beadott jelentkezésüket:

megváltoztathatják a megjelölt tanulmányi területek sorrendjét, illetve újakat is felvehetnek.

Hogyan módosíthatók a felvételi jelentkezések?

Fontos, hogy újabb tanulmányi terület csak a tanulói adatlapon már szereplő középfokú iskolában, és csak az iskola erre kijelölt képviselőjével előzetesen egyeztetve jelölhető meg. Továbbá az egyeztetés tényét a középiskolába eredetileg benyújtott jelentkezési lapon fel kell tüntetni.

Lényeges továbbá, hogy korábban nem választott iskolába már nem lehet jelentkezni, és tanulmányi terület sem törölhető.

A felvételi jelentkezés módosításáról további részletes információ az Oktatási Hivatal honlapján, vagy alább olvasható.

 

A gyermeke felvételizik? Vagy Te magad felvételizel, esetleg jövőre fogsz? Amennyiben érdekel a felvételi eljárás, olvasd el korábbi cikkünket is:

Közeleg a határidő: napok maradtak a középiskolai jelentkezés leadásáig címmel az alábbi cikkben megmutatjuk, mire érdemes odafigyelni, ha például most vagy hetedikes és jövőre felvételizel:

Közeleg a határidő: napok maradtak a középiskolai jelentkezés leadásáig

 

A középiskolai felvételi számokban

A nyolcadikosok 2023-ban január 21-én írták a központi írásbeli vizsgákat.

  • Összesen 94 ezer körül lesz a felvételizők száma, de nem minden diák írásbelizett, ugyanis a középiskolák egy részénél – főként a szakképző intézményeknél – ez nem elvárás.
  • A középiskolai írásbelit magyarból és matekból körülbelül 71 ezren írták meg.
  • A 9. évfolyamra felvételizők írásbelijére több mint 56 ezren jelentkeztek.
  • A hat évfolyamos gimnáziumi írásbelin közel 9100, a nyolc évfolyamoson pedig több mint 6 ezer diák vett részt.

(Részletek a felvételi jelentkezések módosítása kapcsán a kép után – a cikk folytatódik.)

Te melyik középiskolába szeretnél bejutni a felvételi jelentkezések után? (Fotó: 123rf)

 

Részletek a felvételi jelentkezések módosítása kapcsán

A középfokú felvételi eljárásban 2023. március 21-23. között van lehetőség a módosított jelentkezések megküldésére, ekkor lesz lehetőség a módosított jelentkezések előállítására a KIFIR rendszerben:

  • A középfokú felvételi eljárás során a felvételi vizsgák eredményei, tapasztalatai vagy egyéb információ alapján a tanulóknak egy alkalommal lehetőségük van eredeti továbbtanulási szándékuk módosítására. Ilyenkor egy úgynevezett módosító tanulói adatlapot kell előállítani.
  • A módosítás során a tanulmányi területek eredetileg beírt sorrendje megváltoztatható (de tanulmányi terület nem törölhető).
  • Emellett új tanulmányi terület felvétele is lehetséges, ám csak olyan középfokú iskolában, amely a tanulói adatlapon már korábban is szerepelt, és csak az érintett középfokú iskola erre kijelölt képviselőjével történt előzetes egyeztetés alapján.
  • Az egyeztetés tényét a középfokú iskolának az eredetileg benyújtott jelentkezési lapon fel kell tüntetnie.
  • Tehát új iskolát (és annak tanulmányi területét) nem lehet a módosító tanulói adatlapon megjelölni. Nem lehetséges továbbá a tanulói adatlapon szereplő tanulmányi terület törlése sem.
  • A módosító tanulói adatlap elektronikus formában történő beküldésével a korábban beküldött tanulói adatlap érvényét veszti.

Mikor érdemes élnie a tanulónak a módosítás lehetőségével?

Évről évre tapasztalható, hogy ebben az időszakban a jelentkezők egy része a bizonytalanabbnak ítélt iskolákat/tanulmányi területeket hátrébb, míg a biztosnak tűnő lehetőségeket előrébb sorolja. E döntés meghozatala előtt célszerű megfontolni a következőket:

  • A jelentkezők rangsorolásának algoritmusa kizárja annak lehetőségét, hogy az adott intézmény adott tanulmányi területéről egy jelentkező kiessen pusztán azért, mert az adott tanulmányi területet későbbi helyen jelölte meg.
  • Egy adott iskola adott tanulmányi területén egy jobb teljesítményt elért tanulót – ha őt még nem vették fel egy általa inkább preferált (előrébb sorolt) másik tanulmányi területre –, nem előzhet meg a felvételnél egy itt rosszabb eredményt elért tanuló.
  • A rangsorból való kiesésnek két oka lehet: az egyik, hogy az illetőt egy általa magasabbra rangsorolt helyre már felvették, a másik, hogy az adott tanulmányi területre a felvehetők létszáma nála jobb felvételi eredménnyel rendelkező tanulókkal már betelt.
  • A jelentkező számára a módosítás lehetősége akkor lehet fontos, ha a felvételik során az egyes iskolákban szerzett tapasztalatai alapján esetleg megváltozott a saját felvételi elképzelése. Inkább más helyre szeretne elsősorban bejutni (és ha több helyre is felvennék, a saját választása, a tanulmányi területek között általa felállított sorrend lesz a döntő), illetve még inkább azért, mert lehetősége van olyan új tanulmányi területeket is megjelölni, amelyekbe a bejutás esélye nagyobb.
  • A jelentkezők felvételi jegyzéke a módosító időszakban kiegészülhet tehát olyan tanulókkal, akik a megjelölt új tanulmányi területen az elért eredményük alapján a rangsorban előrébb szerepelnek, mint a normál jelentkezési időszakban megjelölt tanulmányi területeiken.
  • A felvételi jegyzékekre vonatkozóan gyakran ismételt kérdések megtalálhatók a felvételi jegyzékre, a rangsorokra és a végeredményre vonatkozó kérdések linkre kattintva.
  • Az általános iskolák 8. évfolyamos tanulói esetén a módosító tanulói adatlapok előállítását is az általános iskola szervezi meg. Az általános iskoláknak a módosító tanulói adatlapokat a KIFIR rendszerben kell előállítaniuk. A módosító tanulói adatlapokat egyénenként ki kell nyomtatni. A kinyomtatott módosító adatlapok szülők által aláírt példányát az egyeztetés tényét igazoló dokumentumokkal együtt a felvételi lapokkal egyező módon meg kell őrizniük.
  • A kinyomtatott módosító tanulói adatlapokat nem kell továbbítani az Oktatási Hivatalnak sem papír alapon sem pedig szkennelve.

A módosító tanulói adatlapok előállítása egyéni jelentkezés esetén:

  • Az egyéni jelentkezők a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő program egyéni jelentkezők számára készített felületén állították elő a tanulói adatlapot, a módosító tanulói adatlapot is ezen a felületen kell előállítani.
  • Figyelem! A módosítás kizárólag azzal a bejelentkezéssel − ügyfélkapu használatával VAGY nem ügyfélkapus belépéssel (felhasználói azonosítóval és jelszóval) − hajtható végre a programban, amellyel a tanuló számára a felvételi jelentkezési dokumentumokat (tanulói adatlapot, jelentkezési lap(ok)at) eredetileg előállították.

1. A módosító tanulói adatlapok előállítása ÜGYFÉLKAPUS belépéssel
(amennyiben a tanuló felvételi jelentkezési dokumentumait eredetileg így állították elő)

A programba – ügyfélkapus azonosítással – történő belépést követően a tanuló oktatási azonosítójára kattintva a módosításokat március 21-től március 23-ig (éjfélig) lehet adminisztrálni.

  • A programfelületen a módosítási igényeket a felhasználói útmutatóban leírtak szerint kell rögzíteni, majd a módosító tanulói adatlapot elektronikusan továbbítani legkésőbb 2023. március 23-án éjfélig. A módosító tanulói adatlap postázása nem szükséges.
  • A módosító tanulói adatlapot a programból pdf formátumban le kell tölteni és meg kell őrizni.
  • A módosító tanulói adatlap elektronikus továbbításával a korábban beküldött tanulói adatlap érvényét veszti.

2. A módosító tanulói adatlapok előállítása NEM ÜGYFÉLKAPUS belépéssel
(amennyiben a tanuló felvételi jelentkezési dokumentumait eredetileg így állították elő)

  • A programba − a felhasználói azonosító és jelszó megadásával − történő belépést követően a tanuló oktatási azonosítójára kattintva a módosításokat március 21-től március 23-ig lehet adminisztrálni.
  • A programfelületen a módosítási igényeket a felhasználói útmutatóban leírtak szerint kell rögzíteni, majd a véglegesítést követően ki kell nyomtatni és célszerűen könyvelt küldeményként az Oktatási Hivatal címére (9001 Győr, Pf. 694) legkésőbb 2023. március 23-án (a postai nyitva tartásra figyelemmel) postára kell adni.
  • Figyelem! A 2023. március 23-a után postára adott módosító tanulói adatlapokat az Oktatási Hivatal nem dolgozza fel, és a módosító tanulói adatlap Oktatási Hivatalban történő feldolgozásával a korábban beküldött tanulói adatlap érvényét veszti.

További részletek:

https://www.oktatas.hu/kozneveles/kozepfoku_felveteli_eljaras/kozepfoku_felveteli_modositott_jelentkezes_2023