A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) küldetése Magyarország innovációs teljesítményének és kapacitásainak magasabb szintre emelése. E cél elérését a NIÜ az innovatív vállalkozói és kutatói utánpótlás erősítésén, az innovatív vállalatok és startupok hazai- és külpiacra jutásának támogatásán, valamint az innováció kultúrájának megteremtésén és az ökoszisztéma nemzetközi láthatóságának növelésén keresztül valósítja meg.
A HSUP célja az innovációs ökoszisztéma működésével és innovatív vállalkozások indításával kapcsolatos ismereteket átadása az egyetemistáknak, hogy utána a hallgatók akár ki is dolgozhassák projektjeiket egy startup elindításának keretein belül. Ennek megfelelően a program két részből áll: az első félévben a jelentkezők az innovatív gondolkodásmódot és a startup világot ismerik meg e-learning tananyagokon keresztül, míg a második félévben akadémiai és piaci szakemberek, mentorok segítségével a startup vállalkozás felépítésével kapcsolatos gyakorlati tudás megszerzése van fókuszban. A most lezárult második félévben legtöbben a győri Széchenyi István Egyetemről (295 hallgató), a Budapesti Corvinus Egyetemről (243 hallgató) és a Budapesti Gazdasági Egyetemről (152 hallgató) jelentkeztek a programba.
Azon hallgatók, akik a második félévben csapatban egy startup elindításán dolgoztak, ösztöndíjban is részesülnek: ez idén 178 projektgazdát és 340 csapattagot jelent, emellett pedig 1199-en önállóan végezték a félévet. A 178 projektcsapatból 167 járult hozzá progress reportja értékeléséhez, így a tanévet júliusban ténylegesen lezáró Demo Dayre közülük juthat be a legpiacképesebb 15, amelynek tagjai fejenként 1 millió forintos jutalmat kapnak. A legjobb 4 csapat pedig 20 millió forintos kiemelt támogatásban is részesülhet startup vállalkozása elindításához.
Új rekordokat döntött a Hungarian Startup University Program
Az idei tanévtől kibővült a résztvevő mentorok szerepe is azért, hogy még eredményesebben támogassák a HSUP hallgatók munkáját. Eseti mentorok segítik egy-egy üzleti vagy technológiai probléma megoldásában a fiatalokat, míg az úgynevezett kulcsmentorok rendszeres találkozókon, heti videókonferencia egyeztetéseken, e-maileken keresztül vesznek részt a csapatok munkájában. A 2023/2024-es tanévben összesen 70 kulcsmentor és 68 eseti mentor segítette a csapatok munkáját.
A program továbbfejlesztése is folyamatban van. Szeptembertől a HSUP angol nyelven lesz elérhető, megújul a tananyag és az arculat is, ezek mellett pedig indul a HSUP Advanced.
A HSUP eredményességét mi sem jelzi jobban, mint azon startupok sikere, amelyek egy-egy projektcsapatból alakultak. A Refilamer startup például olyan gépet fejleszt, amely műanyagból állít elő a 3D nyomtatáshoz használatos alapanyagot, filamentet – ők nemrégiben egy komoly befektetőt is találtak. A PetWiseCare cég olyan platformot hozott létre, ahol a kisállattartók szakképzett gondozókkal léphetnek kapcsolatba. A NitroGreen startup organikus nitrogénpótló készítményt gyárt öko- és biogazdaságok, egészségtudatos kiskertek számára, a HoloSapiens pedig az orvos- és egészségtudományi, egyetemi hallgatók számára interaktív, az emberi anatómiát 3D-ben bemutató alkalmazást alakított ki.