Nem sok mindenről emlékezetes az 1851-es esztendő, de a világ számára arról biztosan, hogy november 13-án megindult a távíró-szolgáltatás London és Párizs között. A magyar történelem lapjaira is felkerült ez az évszám mégpedig azért, mert szeptemberben először rendeztek érettségi vizsgákat Magyarországon.
Franciaországban 1808-ban, Angliában pedig 1838-ban hoztak hasonló rendelkezéseket, emlékezik meg róla a Wikipédia.
Magyarországon Comenius már a 17. században felvetette egy érettségi vizsgához hasonló záróvizsga szükségességét. A „nemzetek tanítója”, az első haladó szellemiségű pedagógus akkoriban „értelmességi vizsgáról” írt.
„Tanácsos lenne tehát az, hogy a latin iskola végén nyilvános értelmességi vizsgát tartsanak az iskolák vezetői, és az ő véleményük alapján döntsék el, hogy mely ifjakat érdemes akadémiára küldeni és kiket jelöljenek más élethivatásra. Ugyancsak meg kell állapítani, hogy milyen tudományágnak, vajon teológiának, közigazgatási pályának vagy orvostudománynak szenteljék életüket, amint azt egyrészt természetes hajlamuk elárulja, vagy másrészt az egyháznak és államnak szükséglete megkívánja.”
Már ebből az idézetből kiviláglik, hogy
Az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcig, pontosabban annak leveréséig kellett azonban várni arra, hogy Magyarországon is bevezessék az érettségi vizsgát. Az akkori központosítás és németesítés jegyében a frissen kinevezett osztrák vallás- és közoktatásügyi miniszter, Leo Thun kiadta az ausztriai gimnáziumok és reáliskolák működését szabályozó átfogó rendeletét, az Entwurfot. Ezt az ősz folyamán, nem sokkal a szabadságharc leverése után Magyarországra is kiterjesztették.
Az akkor még hatosztályos reáliskolákban nem volt érettségi, de miután azokat nyolcosztályossá alakították, 1876-tól ott is bevezették az érettségit, vagy régies nevén a maturát.
A lányok közül eleinte nem mindenkinek kellett érettségiznie, illetve nem akárki tehetett érettségi vizsgát. Először a kereskedelmi iskolákban vezették be, majd 1895-től magánérettségit tehettek a lányok a fiúgimnáziumokban. Ezzel vált lehetővé, hogy ők is jelentkezhessenek az orvosi és a bölcsészkarokra.
A kötelező érettségi vizsgának voltak pozitív és negatív oldalai. Sokaknak nem tetszett, hogy a köztisztviselői törvény a köztisztviselővé válás feltételeként írta elő az érettségit. Az viszont vonzóvá tette, hogy a bizonyítvány birtokában és külön tanfolyam elvégzésével egy fiatalember tartalékos tiszti rendfokozatot tudott elérni. Ez ugyanis már a középosztályba emelte a birtokosát.
1919-ben a Tanácsköztársaság eltörölte az érettségi vizsgát, de ez csak rövid közjáték volt. Az őszirózsás forradalom bukása után a rendelkezés is hatályát vesztette.
Olyannyira, hogy nem sokkal később 1924-től megszűnt az iskolatípusok megkülönböztetése, és bármely középiskolából bármely egyetemre lehetett jelentkezni érettségivel.
Átmeneti változást hozott a szakérettségik rendszere 1948 és 1955 között a munkás-paraszt fiataloknak indított gyorsított tanfolyamok lezárásaként. Közben, 1952-ben bevezették a felsőoktatási felvételi vizsgát, és az érettségi inkább záróvizsgává vált, amivel presztízse is csökkent.
1982-ben vezették be egyes tárgyakból az összevont érettségi-felvételit. Ez még csak az írásbelire terjedt ki, amelynek két (indigóval készült) példányát egymástól függetlenül javították és értékelték a középiskolában és az egyetemen.
Tíz évvel később, 1993-ban már ugyan elvileg az érettségi vizsga jogosított a továbbtanulásra. Az egyetemek, főiskolák azonban még további feltételekhez köthették a felvételt, és kötötték is.
Ezen azt követően változtattak csak, hogy a Nemzeti Alaptanterv 1995-ös bevezetése után kidolgozták a kétszintű érettségit. Ez 2005 óta működik, azóta az érettségi nem csak a középiskolai tanulmányokat lezáró, de – a továbbtanulni szándékozók számára – a felsőoktatásba bebocsátó vizsga is.