Példakép

Pedagógusokat díjazott az ELTE

Tar Gábor | 2022-12-31
Hét középiskolai tanár, illetve egyetemi oktató kapta meg idén az Eötvös Loránd Tudományegyetemtől az ELTE Pedagógusképzéséért Díjat.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) idén hét pedagógus (négy középiskolai tanár és három egyetemi oktató) munkáját ismerte el a tavaly alapított ELTE Pedagógusképzéséért Díjjal. Az elismerésben azok részesülhetnek, akik hosszú ideje kiemelkedő munkát végeznek az ELTE pedagógusképzéséért.

A kitüntetéseket – amelyek célja, hogy tovább nőjön a pedagógusképzés elismertsége, presztízse – Borhy László rektor adta át. Az ELTE Pedagógusképzéséért Díjjal idén kitüntetettek névsora:

Középiskolai tanárok:

  • Bánhidiné Balogh Éva (a szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium magyar–történelem–olasz–társadalomismeret szakos tanára),
  • Görög Katalin (a Gyermekek Háza Alternatív Általános Iskola és Gimnázium tanítógyógypedagógus szakos pedagógusa),
  • Mándics Dezső Gábor (az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium biológia–kémia szakos tanára),
  • Szauer Ágoston (az ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium magyar–népművelő szakos tanára).

Egyetemi oktatók:

  • Fasching Zsuzsanna (az ELTE Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központ Zenepedagógiai Tanszékének adjunktusa),
  • Solymosi Katalin (az ELTE PPK Pszichológiai Intézetének Tanácsadás és Iskolapszichológia Tanszékének mesteroktatója),
  • dr. Zsakó László (az ELTE IK Média- és Oktatásinformatikai Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense).

A tavaly alapított ELTE Pedagógusképzéséért Díjat idén négy középiskolai tanár és három egyetemi oktató kapta meg (Fotó: Elteonline)

Az ELTE Pedagógusképzéséért Díj mellett az ELTE Pedagógusképzéséért Elismerő Oklevelet is kiosztotta az egyetem. A szintén tavaly alapított elismerést idén tízen kapták meg:

  • Dobosné Csoknyai Cecília (Paragvári Utcai Általános Iskola, Szombathely),
  • Horváth Endre (ELTE BGGYK Atipikus Viselkedés és Kogníció Gyógypedagógiai Intézet),
  • Ispánovity Márta (ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium),
  • Juhász Anna Tímea (ELTE TTK HÖK),
  • dr. Kiss Edina (ELTE TTK Kémiai Intézet Kémiai Analitikai Tanszék),
  • Mészárosné Romhányi Margit Mária (Városmajori Gimnázium, Budapest),
  • Minich Eszter (ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium),
  • Prajczer Petra (Tanár leszek! Hallgatói Műhely),
  • dr. Sándor Mónika (ELTE TÓK Neveléstudományi Tanszék),
  • Weiszmüller Ágnes Anna (ELTE PPK Tanulmányi Hivatal Titkársága).

Az ELTE-n több évszázados hagyománya van a pedagógusképzésnek: 2023-ban az egyetem a 250. évfordulóját ünnepli annak, hogy a jogelőd egyetemen 1773-ban elkezdődött a tanárképzés intézményes kereteinek a kialakítása – olvasható az ELTE közleményében. Jelenleg az ELTE összes hallgatójának közel egynegyede tanul pedagógusképzésben.

Az ELTE tanárképző karain, a Bölcsészettudományi, az Informatikai, a Pedagógiai és Pszichológiai, a Tanító- és Óvóképző, valamint a Természettudományi Karon, továbbá a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Központban összesen 40 közismereti tanárszakon, közel 300 szakpáron folyik tanárképzés.

További tanári díjakat is kiosztották az utóbbi hetekben, amelyekről itt olvashattok:

Ezek a tanárok kaptak idén Artisjus-díjat

Ők kapták az idei pedagógus Kossuth-díjakat

Ők kapták az első magyar mérnöknőről elnevezett díjat

Címkék: díj   egyetem   ELTE   középiskola   oktató   pedagógus   tanár