Uni

Ki kaphat diplomát nyelvvizsga nélkül? Sorra teszik a bejelentéseket az egyetemek

Tar Gábor | 2022-12-30
A diplomához szükséges nyelvvizsga-követelmény megszüntetésével kapcsolatban az ELTE és a Szegedi Tudományegyetem is azt közölte, hogy nyelvvizsga nélkül kiadják a diplomát azoknak a hallgatóknak is, akik a jelenlegi félévben szerzik meg az abszolutóriumukat, és később záróvizsgáznak. A Pécsi Tudományegyetemen pedig az a nyelvvizsgával nem rendelkező hallgató, aki 2023. augusztus 31-ig záróvizsgát tesz, megkaphatja oklevelét.

December 7-én szavazta meg az Országgyűlés a diplomaszerzéshez szükséges nyelvvizsga-követelmény megszüntetését. A felsőoktatási törvény módosítása értelmében a diploma kiadásának megkövetelt előfeltétele csak a sikeres záróvizsga lett.

Az ELTE január 19-ig kiállítja az okleveleket

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem azt közölte, hogy legkésőbb 2023. január 19-ig kiállítja az oklevelét azoknak, akiknek ezt a korábbi szabályozás értelmében a nyelvvizsga hiányában nem tehette meg. Eszerint a december 20-án hatályba lépett törvénymódosítás értelmében az ELTE-n megkapják oklevelüket a korábban előírt nyelvvizsga megléte, bemutatása nélkül azok is, akik a jelen záróvizsga-időszakban teljesítik sikeresen a záróvizsgát, illetve a mostani félévben szerzik meg abszolutóriumukat, és később sikeresen záróvizsgáznak.

Az egyetem egyben azt is közölte, hogy a jogszabályváltozás érinti a többi hallgatót is, a velük szemben támasztott követelmények változásáról majd a „megfelelő időben” ad értesítést számukra.

2021. augusztus 31. a fontos időpont

A nyelvvizsga-követelmény megszüntetéséről már korábban megírtuk, hogy a nyelvvizsga-mentességet a 2021. augusztus 31-ét követően záróvizsgát tett, de oklevelet nem szerzett hallgatókra vagy volt hallgatókra is alkalmazni kell. A dátumnak azért van jelentősége, mert azok, akik 2021. augusztus 31. előtt tettek záróvizsgát, a koronavírus-járvány miatt meghozott nyelvvizsga-amnesztia értelmében már mentesültek a nyelvvizsga-kötelezettség alól.

Mint ismert, a Covid miatt a kormányzat 2020-ban és 2021-ben is nyelvvizsga-amnesztiát vezetett be, aminek értelmében azok mentesültek a diplomaszerzés feltételéül előírt nyelvvizsga-kötelezettség alól, akik 2020., illetve 2021. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tettek.

Az SZTE is 30 napon belül kiállítja az oklevelet

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) is közleményt adott ki a nyelvvizsga-követelmény megszüntetésével kapcsolatban. Eszerint azon hallgatók számára, akik 2021. augusztus 31-ét követően tettek záróvizsgát, de nyelvvizsga hiányában oklevelüket nem vehették át, külön kérelem nélkül – figyelemmel a törvénymódosítás hatályba lépésének 2022. december 20-i dátumára, amely a jogosultság kezdő időpontja – 30 napon belül kiállítja azt az SZTE.

Okleveleket adnak át a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak (Fotó: Sahin-Tóth István/SZTE)

A 2022–2023 őszi félév végéig abszolvált és a nyelvi követelményeket még nem teljesítő hallgatók esetében szintén a fenti eljárás kerül alkalmazásra, miután sikeres záróvizsgát tettek. Számukra az oklevél kiadásra fennálló 30 napos határidő a sikeres záróvizsga napjának dátumával indul – közölte az SZTE.

PTE: aki 2023. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tesz, megkaphatja oklevelét

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) pedig azt közölte: a törvénymódosítás alapján azon hallgatók, akik 2021. augusztus 31-ét követően sikeres záróvizsgát tettek, de – nyelvvizsga hiányában – oklevelüket nem vehették kézhez, illetve 2023. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tesznek, megkaphatják oklevelüket.

A Miskolci Egyetemen adatokat kérnek a nyelvvizsga alól mentesült hallgatóktól

A Miskolci Egyetem is kiadott egy közleményt a nyelvvizsga-követelmény megszüntetésével kapcsolatban. Eszerint adategyeztetést kér a 2021. augusztus 31-ét követően sikeres záróvizsgát tett és nyelvvizsgával nem rendelkező hallgatóktól az okleveleik kiállításához.

Címkék: diploma   ELTE   ME   nyelvvizsga   nyelvvizsgamentesség   PTE   SZTE   záróvizsga