A Recharge Coliving Camp című, félórás kisfilmet, amely a fogyasztói magatartás kutatásával foglalkozó Association for Consumer Research (ACR) denveri konferenciájának keretében megrendezett filmfesztiválon a legjobb videográfiáért járó díjat nyerte el, idén januárban Vászolyon, egy balatonfelvidéki faluban forgatták.
A film készítője Bencze Máté, a Corvinus Marketing- Média- és Designkommunikáció tanszékének PhD-hallgatója előző filmjében – amelyet az ACR 2020-as párizsi konferenciájára válogattak be – a co-working jelenséget dolgozta fel. Ezt a témát tovább gondolva mostani díjnyertes alkotása már a közösségi irodát a magánélettel ötvöző co-living kérdését járta körül.
Bencze Máté a denveri filmfesztiválon, kezében a legjobb videográfiáért járó díjjal (Fotó: Budapest Corvinus Egyetem)
„A (vászolyi – a szerk.) Portushome Colivingben egy hetet töltöttek együtt az önként jelentkező résztvevők, akik napközben távmunkában, online dolgoztak, délután és este pedig különböző programokon vettek részt. Kirándultak a gyönyörű havas vidéken, közösen főztek, meghatározták az éves céljaikat, beszélgettek. Ide a résztvevők sokkal inkább kikapcsolódni és feltöltődni jöttek. Persze baráti, sőt üzleti kapcsolatok is kialakultak köztük, távozás előtt többen mondták, hogy nagyon is el tudják képzelni, hogy a jövőben otthon összejönnek az itt megismert társaikkal egy-egy kellemes estére” – mesélt filmjéről Bencze Máté a Corvinus honlapjának.
A Corvinus PhD-hallgatója szerint a co-living az otthoni elmagányosodás jelenségére reflektál annak a lehetőségnek a megteremtésével, hogy a munkavállaló elutazhat, pihenhet egy közösségben úgy, hogy nem kell közben szabadságot kivennie.
„Ebben a filmben elsősorban azt vizsgáltam, melyek azok a programok, amik elősegíthetik az emberek közt a kapcsolódást, kialakulhat-e egy törzsi identitás ilyen rövid idő alatt, és ezt a folyamatot hogyan facilitálja a közösségi menedzser” – tette hozzá.
„Ez a táskás-utazós lét fiatal korban jó, de már vannak olyan helyek, ahová családdal is lehet menni” – jegyezte meg.
Bencze Mátén kívül a napokban több magyar diák ért el jelentősebb eredményeket szakmai versenyeken. Ezekről itt olvashattok:
A legjobb 10 közé jutott a BME rakétafejlesztő csapata egy rangos európai versenyen
Magyar lány lett Európa legjobb ápolója
Három magyar bronzérem az Európai Lány Informatikai Diákolimpián