Uni

Csúcslabor épül az Állatorvostudományi Egyetemen

Haiman Éva | 2023-03-28
Az antibiotikumoknak ellenálló szuperbaktériumok vagy a Covid-járvány is bizonyította, mennyire kitett az emberiség a kórokozóknak. Ezért is óriási jelentőségű, hogy nyár elején megkezdődhet a Fertőző Betegségek Nemzeti Laboratóriumának építése az Állatorvostudományi Egyetemen (ÁTE).

Az Állatorvostudományi Egyetem szakmai vezetésével egy egyedülálló Nemzeti Laboratórium projekt jött létre. A program egyaránt szolgálja az állategészségügyet, az emberek járványügyi és élelmiszerbiztonságát, valamint az élelmiszerlánc gazdasági szereplőinek versenyképességét.

A fertőző betegségek Nemzeti Laboratóriumának létrehozása 3,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással, uniós forrásból valósul meg. A projektben az Állatorvostudományi Egyetem a konzorciumvezető, míg a másik két konzorciumi tag a Széchenyi István Egyetem és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Állatorvostudományi Kutatóintézet.

A laborok kialakítása már nyáron megkezdődhet az Állatorvostudományi Egyetemen, tudatták közösségi oldalukon

 

Labor az emberekért, az állatokért

 

A Nemzeti Laboratórium összefogja és koordinálja az országban eddig szigetszerűen működő kutatócsoportokat. (Fotó: 123rf)

Az itt folyó kutatások a fertőző állatbetegségek, az antimikrobiális rezisztencia, az állatorvosi közegészségügy és élelmiszerlánc-biztonság témaköreiben élvonalbeli ismeretekkel gyarapíthatják tudásunkat. 

A jelenleg is zajló Covid-világjárvány során világossá vált, milyen nagy szükség van a megbízható adatokon és evidenciákon alapuló, mély, tudományos igényű elemzésekre. A Nemzeti Laboratórium víziója, hogy megteremtse az adatokra és elemzésekre épülő döntéselőkészítések tudományos bázisát az egészségügy, a járványvédelem és az ökológiai rendszerek területén. A három terület szorosan összefonódik, és az innovatív surveillance rendszerek, big data módszerek, valamint matematikai modellezés által új szinergiák jönnek létre.

A Nemzeti Laboratórium összefogja és koordinálja az országban eddig szigetszerűen működő kutatócsoportokat. Ezzel elősegíti a hálózatosodást, létrehozva egy kollaboratív kutatói közösséget. Ez nemzetközi színtéren is komoly láthatósággal bír.

 

Élen az állatorvostudományi képzés

Az UNIside legutóbbi rangsora szerint az agrár felsőoktatási képzések közül az állatorvosi hivatás a legvonzóbb. Az Állatorvostudományi Egyetem állatorvosi képzésére felvettek kiemelkedően teljesítettek mind a hozott pontátlag, mind a legalább egy tárgyból emelt szinten jeles érettségizők arányát tekintve. Többletpontok szempontjából az SZE-MÉK hallgatói teljesítettek a legjobban.

Az Állatorvostudományi Egyetem a nemzetközi közeg szempontjából is kiemelkedik a területen. A diákok több mint 60 százaléka külföldi.