A világ egyik vezető építészeti versenyszervezője, a Buildner (korábbi nevén Bee Breeders) 2019 óta rangsorolja az építészeti és műszaki karral rendelkező egyetemeket az alapján, hogy hallgatóik hány építészeti versenyen vettek részt az előző évben.
A Buildner Architecture University Rankings összesen 1287 egyetem teljesítményét vizsgálja.
A Buildner a tavalyi évhez hasonlóan idén is kiadta az eddigi évek összes eredményét figyelembe vevő „All Time Best” listát. Ez alapján a 2023. január 19-i adat szerint
– derül ki a BME közleményéből.
A Műegyetem épülete (Fotó: BME)
Hazai egyetemek sorrendje és helyezéseik a Buildner University Ranking „All Time Best” rangsorában (2023. január 19-i adat)
Az „All Time Best” rangsort a milánói műszaki egyetem vezeti egy kaliforniai intézményt (Southern California Institute of Architecture) megelőzve. A dobogó harmadik fokán pedig a svédországi Lund egyeteme áll. Érdekesség, hogy a top 10-ben négy lengyel intézmény is helyet kapott.
Ami pedig a korábbi éves rangsorokat illeti, e téren is jól szerepelt a Műegyetem. 2022-ben is bekerült az első 60 egyetem közé, 2023-ban pedig már a 31. helyen listázza a Buildner. A magyarországi egyetemeket vizsgálva évről évre első a BME az éves, és tavaly óta az „All Time Best” rangsorokban is.
A most megjelentett és a 2022-es versenyeredmények alapján összeállított legfrissebb éves rangsorban a BME 31. helyét a Pécsi Tudományegyetem követi a 65. helyen, míg az Óbudai Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kara a 73. helyen végzett.
Hazai egyetemek 2022-es versenyek alapján elért helyezései a Buildner rangsorában
A napokban írtuk meg a BME-vel kapcsolatban, hogy a szeptemberben induló képzéseire 6605 elsőéves hallgatót lehet felvenni állami ösztöndíjas helyre. Ezen belül műszaki képzési területen 3815 főben maximálták az ingyenes képzésre felvehető hallgatók számát.
Mint ismert, a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre február 15-én éjfélig lehet jelentkezni.