Meglehetősen komoly gondban vannak most azok a – sokszor igen fiatal – kisbefektetők, akik az utóbbi egy-két évben szálltak be ebbe a furcsa spekulációba ami a bitcoin és más valuták környékén elfordult. A legrosszabbul pedig azok jártak, akik nem a TOP10, TOP20 kriptodevizába fektettek, hanem az összesen közel 9300 (!)-féle kriptoeszköz közül sikerült valamilyen ismeretlen, a legtöbb esetben nagyot zuhanó kripto-üdvöskét választaniuk – írta a közelmúltban a Makronóm.
És még nem is szóltunk azokról, az „ügyes” kezdeményezésekről, amelyek valamilyen nemzetközi vagy éppen hazai megmondóember vagy pénzügyi guru által népszerűsített, ámde semmilyen kriptotőzsdén sem jegyzett „himi-humi” coin-ok formájában gyűjtöttek pénzt a legkülönfélébb célokra.
Döntő többségükkel valamilyen multi level, vagy csalást jelentő piramisjátékot avagy pilótajátékot, például más kripto-eszközökbe történő befektetéseket próbálgatva.
Ez utóbbi „üzletemberek” talán még mindig hisznek abban, hogy az emberektől összegyűjtött valódi pénzük, tőkéjük, beforgatva valamilyen saját projektbe, vagy kriptopénzbe később a blokklánc-forradalomban fialhat.
–
Nagyon vigyázz tehát minden ilyen ajánattal, semmilyen online ajánlatra ne adj pénzt!
Nehogy azután szorongj emiatt feleslegesen!
Nem ér annyit a gazdagság távoli ígérete, hogy ne aludj nyugodtan…
–
A kriptotőzsdék egyébként nem túl szabályozott virtuális piacterek (szerverek és az azt üzemeltetők), amelyek saját „pénzzel” is rendelkeznek a minimális likviditás biztosítására, de jellemzően inkább összekötik a kriptopénzeket egymás közt, vagy a valódi devizára „elcserélni” kívánó feleket.
Ezeket viszonylag gyakran törik fel, sőt nemrég egy hatalmas tőzsde (a második legnagyobb) be is csődölt! Ez utóbbiról, a hatalmas botrányt kavart FTX sztoriról ebben a cikkben olvashatsz részleteket!
Ha ezeket a szabályozatlan tőzsdéket feltörik (mint láttuk akár a legnagyobbaknál is), vagy csődbe mennek (lásd fent az óriási FTX esetét), akkor azott tárolt kripto-eszközök egy része vagy akár egésze is elveszhet, hiszen azokat hamisítani nem lehet, de ellopni igen!
Forrás: Unsplash
Igyekszünk most nem tenni igazságot a bitcoinpártiak és a bitcoint ellenzők tábora között, hiszen mi sem látunk a jövőbe.
Inkább megpróbáljuk a lehetetlent: megtippelni azt, hogy merre halad ma a kívülállók számára totálisan átláthatatlan kriptovilág.
Mindebben a legfontosabb! Ne keverjük össze a szoftveres és hardveres blokklánc megoldásokat (magát a technológiát) és a kriptopénzeket, azaz a technológiára épülő olyan kódsorokat, amelyek bányászást követően valamilyen virtuális tőzsdén valódi pénzre is átválthatók!
Ezekről, e két alapfogalom további különbségéről, és még sok másról is, részletesebben a cikksorozatunk következő részében lesz szó! Nézzetek vissza pár napon belül!