A HÖOK közleménye szerint az önkéntesek nemcsak a védekezési munkálatokhoz járulnak hozzá, de egyetemi kreditet is kapnak a részvételükért. Emellett az EFOTT is elismeri munkájukat, és egy szerdai napijeggyel jutalmazza azokat, akik részt vesznek a védekezésben.
A HÖOK a NEPTUN rendszeren keresztül küldött üzenetet a hallgatóknak, a Nemzeti Szakképzési Hivatal a KRÉTA rendszeren keresztül hívta segíteni a fiatalokat, a kormány pedig a koordinálásban segíti őket – mondta Hankó Balázs, kultúráért és innovációért felelős miniszter.
Az árvíz által leginkább veszélyeztetett területeken, így a Dunakanyarban, Budapesten és a Szigetközben számítanak az önkéntesek munkájára. A hallgatók részt vehetnek a mobilgátak kiépítésében, homokzsákok készítésében és elhelyezésében, amelyek kulcsfontosságúak az árvíz elleni védekezésben.
A HÖOK kiemelte, hogy az egyetemi közösség összetartása különösen fontos ilyen vészhelyzetekben. Az önkéntesség nemcsak a védekezési munka sikeréhez járul hozzá, hanem egyben erős üzenetet is közvetít a fiatalok felelősségvállalásáról és összetartásáról. A közös fellépés példamutató erejű lehet a társadalom számára, és rávilágít arra, hogy a fiatalok is fontos szerepet játszanak a közösségi problémák megoldásában.
Bővebb információ: link.
Hankó Balázs ismertette, az árvízi védekezésben való részvétel beleszámít a középiskolások 50 órás kötelező közösségi szolgálatába.