Tudástár

A magyar tudomány napja: egy sorsfordító felajánlásra emlékezünk

Szádeczky-Kardoss Klára | 2022-11-03
A magyar tudomány napját november 3-án ünnepeljük minden évben. Egy igen nagylelkű és jelentőségteljes felajánlás köthető ehhez a dátumhoz. Ráadásul ekkor egy különleges programsorozat, a Magyar Tudomány Ünnepe is kezdetét veszi, ahol rengeteg érdekes előadással találkozhatsz.

A Magyar Tudományos Akadémia megalakulása

Egy magyar tudományos társaság alapításának gondolata már az 1700-as évek végén foglalkoztatta a magyar értelmiséget, de a valódi megalakulására még várni kellett pár évtizedet. Végül 1825. november 3-án a pozsonyi országgyűlésen határozták el a magyar rendek a Magyar Tudományos Akadémia létrehozását.

Ezen a gyűlésen Felsőbüki Nagy Pál, nemesi politikus hatásos beszédet mondott, amelyben hevesen kikelt azon főurak ellen, akik elhanyagolják a nemzetet és a magyar nyelv érdekeit. Ezután tette meg sorsfordító, emlékezetes felajánlását gróf Széchenyi István.

Forrás: Wikipédia

Széchenyi váratlanul szót kért a jelenlévők meglepetésére, és felszólalásában felajánlotta birtokainak egy évi jövedelmét, 60 000 forintot egy Magyar Tudós Társaság megalapítására. Ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. A Pallas nagy lexikona így emlékezik meg az esetről:

„A beszéd keltette általános lelkesedésben, Széchenyi a hallgatóság közül a követek asztalához lépve, engedélyt kért a szólásra, s ezt mondta: »a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára« felajánlotta minden birtoka egyévi jövedelmét, amelyet 60 000 forintban állapított meg. Leírhatatlan örömmel és meghatottsággal fogadták e kijelentését, s utána egymás után keltek fel és tették meg ajánlatukat.”

Bár voltak nemesek, akik ezután jelentősebb összeggel is adományoztak, mint Széchenyi, mégis az ő felszólalása indította el azt a lavinát, aminek ma a legjelentősebb tudományos intézetünket köszönhetjük.

A magyar tudomány napja

1996-ban határoztak úgy a Magyar Tudósok Világtalálkozóján, hogy ez a nap lesz minden évben a magyar tudomány napja, amelyet először 1997-ben tartottak meg. Hivatalosan azonban 2003 óta ünnepeljük minden év november 3-án.

2022-es Magyar Tudomány Ünnepe

Idén a Magyar Tudományos Akadémia november 3. és 22. között rendezi meg a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozatát. Az eseményre számtalan tudományterületről érkeznek neves előadók, hogy segítsenek eligazodni az érdeklődőknek a legaktuálisabb, legfontosabb vagy a legérdekesebb történések, kutatások, események között. 

A 2022-es Magyar Tudomány Ünnepe kiemelten foglalkozik a koronavírus-járvány okozta problémákkal. A legfontosabb kérdéseket rövidebb, dinamikus előadásokban villantják fel. A téma iránt mélyebben érdeklődőknek pedig olyan szakmai programokat kínálnak, amelyek behatóbban vizsgálnak egy-egy kérdéskört. Online és élőben is részt vehetsz a programokon, amelyekről részletesebben ebben a cikkünkben írtunk.