Rákényszerülsz az időd beosztására, és reméljük, mihamarabb belejössz! Az egyetemen többnyire már nem „fentről” mondják meg, hogy mi lesz az órarended (vannak kivételek, persze), hanem neked kell átgondolnod, hogyan fogsz majd a leghatékonyabban dolgozni. Ehhez kapcsolódik az is, hogy senki nem fogja a füledet rágni a tanulás miatt, ami elsőre nagyon csábítónak tűnhet, azonban megvannak a maga hátulütői. Azt ajánljuk, hogy ne a vizsgaidőszakra hagyd az összes készülést, igyekezz lépést tartani félév közben is!
Forrás: Unsplash
Ez főleg akkor igaz, ha a családodtól távol, önállóan kezded meg az egyetemet. Ebben az esetben teljesen önállóan kell döntened, hogy mire és mennyit költesz. Ez nem egyszerű feladat, és magad is rá fogsz jönni, hogy mennyiféle „láthatatlan” költség létezik, amely talán fel sem tűnt, addig míg nem neked kellett kifizetned azt.
A felnőtté válás utolsó szakasza nagyon meghatározó az emberi kapcsolataid szempontjából. Ahogy egyre több emberrel ismerkedsz meg, ezzel fordítottan arányosan pedig egyre kevesebb szabadidőd lesz a tanulás és a munka miatt, kénytelen leszel egyes kapcsolataidat valamilyen szinten leépíteni. (És ugyanezen fognak keresztülmenni a barátaid is.) Ezeknek a dinamikus folyamatoknak a végeztével aztán már többnyire ki fog kristályosodni, hogy kik azok az emberek, akikre bármilyen esetben számíthatsz, és akik viszonozzák a beléjük fektetett idődet és energiádat.
A fentiekben vázolt történések komoly önismereti folyamatokon is keresztül fognak vinni. Valószínűleg az életed sok területén fogsz még dolgokat és történéseket átértékelni, esetleg rádöbbensz néhány múltbéli hibádra is – ezeket ne sajnáld, nagyon fontos felismerésekre fogsz jutni általuk. Remélhetőleg ennek az önismereti munkának a során azt is fel fogod ismerni, hogy melyek azok a dolgok, amelyek igazán sok örömmel, megelégedéssel töltenek el, amelyek segítenek megtalálni a helyed a világban, ez pedig az egyik legszuperebb érzés a világon.